Sándor András: „E ruhátlan lét: a költészet”
Tekintet, 1995/5 – 6, 183. oldal
Részletek:
„Rapai alapjában véve saját világának, és ez – távolról sem
véletlenül – a miénk is, állapotát írja le szóról szóra. Szaggatott
beszédmodorban ábrázolja a világot, és művészete által a
részletekből létrejön korunk állagfelvétele: nem valamiféle vértelen
felsorolás, hanem egy én megfigyelései, füstjelei, víziói,
amelyekkel sikerül a világot egy darázs szemének 3000-facettás,
mindig új töréseiben ábrázolnia…”
„…”Máshol” címen adta ki első verseskötetét 1985-ben, a másodikat,
„A darázs szemét” 1990-ben, harmadik kötete készülőben van. Több
mint háromszáz verse jelent meg folyóiratokban és antológiákban.
Felesleges mondani, hogy költészetének Magyarországon mégsem az a
visszhangja, melyet költői képessége szerint megérdemelne. Ennek
magyarázatát talán leginkább abban lehet keresni, hogy a magyar
költészet nemcsak nyelvi okokból zárt területének bizonyos
törvényszerűségei vannak, melyek Rapait nem részesítik előnyben.
Mivel annak következetes fejlődése a modern irányzatok felé még
mindig hiányos (itt nem csupán fáziseltolódásról van szó; még az is
vitatható, hogy Ady és követői kimerítően ápolták volna a
Beaudelaire-Rimbaud-Verlaine irányzat újításait; annyi azonban
bizonyos, hogy Mallarmé igen jelentős költészetének nálunk semmiféle
párhuzama sincs; Kassák és körének század eleji avantgarde írásai
sem hagytak közvetlen nyomot a magyar lírában), a kritika nem tud
felkészülten értékelni egy költőnőt, aki verseivel minden nehézség
nélkül beilleszkedik a modern költészet folyamatába.
Egy magyar kritikusa, Pécsi Györgyi, ezt így magyarázza:
„Legközelebbi rokona talán Sylvia Plath; …Mindez annyiban (lehet)
fontos, hogy Rapai erős, szuverén, határozott karakterű költészete
nem annyira az itthoni, néhány, szokásosan besorolható irányzat
talajából nőtt ki, hanem egy életérzésben közeli, de megszólalásában
elütő hagyományhoz kapcsolódik inkább:”
Hát igen. Inkább…”
„Ha mindenáron be akarja sorolni az ember, akkor Rapai egyike az ún.
„ Új szenzibilitás” kevés magyar képviselőinek. (A posztmodern
költészet egyik ágazatáról van szó; általam összeeszkábált
rövid-definíció: A mindennapi lelki benyomások és a kézzel fogható
valóság elvontan érzékletes költészete.) Finom ráérzéssel reagálva
érzelmekre és eseményekre, szabadon asszociáló beszédfolyamatba
ágyazza be azokat, melyek értelmi összefüggése nem okvetlenül
töretlen. Nem szereti a „bölcsességet a versben” (Gyülekezet),
hagyja, hogy az eszmék akadályain bukdácsoljon” (Aranyeső) az –
mialatt mások még a gondolati líra mély komolyságát és a magyar
költészet filozófiai karakterét ápolják. Nyíltabban beszél az
asszonyi életérzésről, mint legtöbb kortársa, mintegy mellékesen
utalva a női testi és gondolatvilágra.”
(Zürich)
Főoldal * Kritikák
|