Isaac ASIMOV

ALAPÍTVÁNY ÉS FÖLD

Újabb regénnyel bővült az Alapítvány-sorozat, melynek hősei az előzményekből már jól ismert Golan Trévize tanácsos és Janov Pelorat történész. Az Alapítvány pereme című előző részben Trevize elfogadja, hogy a Galaktikus Birodalom jövője a Gaia bolygón szerveződött szuperorganizmus, amelyben minden élőlény - megőrizve ugyan egyéniségét - egy közösen gondolkodó, létező egységbe olvad. Trevize-ben kétségek támadnak e jövő helyessége felől és elindul, hogy felkutassa az emberiség bölcsőjét, a Földet. Útjára elkíséri Pelorat és annak Bliss nevű, gaia-i élettársa. Az expedíció sikere nagyon kétséges, hiszen a Föld egyike a Tiltott Bolygóknak, ezért az Alapítvány minden egyes archívumából eltűntek a rá vonatkozó információk. Zavaros legendák, kósza mendemondák szólnak a bolygóról, ahonnan kirajzott, majd egy nukleáris katasztrófa miatt eltűnt az emberi élet. Csak a Compolleronon sikerül valami nyomra lelniük, és az űrhajó számítógépe segítségével megtalálni az elfeledett világokhoz az utat. Kalandozásaik során számos megpróbáltatáson mennek át, de végig az az érzésük, hogy egy titokzatos erő irányítja, segíti őket céljuk felé. Életüket nem egyszer a Gaiaval szoros egységben élő Blissnek köszönhetik. A Solariáról egy akaratlan gyilkosságot követően különleges képességű, Fallom nevű gyermeket visznek magukkal, nem sejtve, hogy ő lesz a jövő embere. Megtalálják a Földet, ahonnan valóban eltűnt az emberi élet. De a Holdon egy húszezer éves robot, Daneel Olivaw várja őket, akinek az a feladata, hogy mérhetetlen tudását megosztva Fallommal, vele együtt felépítse Galaxiát, a szuper-szuperorganizmust, mely nélkül nem boldogulhat az emberiség.
A kötetet előzményei ismerete nélkül, önállóan is élvezhetik a műfaj és író hívei.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez