BARTIS Ferenc

A TÚLÉLŐ MEGDICSŐÜLÉSE

Három drámai formájú, poémaszerű művet tartalmaz Bartis Ferenc kötete. A művek hangoltsága, megformáltsága, üzenete eminenter lírai: azt éneklik meg e tragikus atmoszférájú darabok, hogy miként válik a szinte démoni gonoszság áldozatává mind a hős, mind a szellem embere és a lázadó. Áldozattá akkor is, ha végül a halál pillanatában az utókor ítélkezésében ő a győztes, ő képviseli a metafizikai, a túlvilági, az igazi értékeket. Mert akár ötvenhat magyar mártírjáról, akár magáról Bartókról, akár Erdély egy szülöttéről van szó, a közvetlen sors mégiscsak a száműzetés, a halálra ítéltetés, a fizikai vagy lelki megsemmisítés.
Az író mindhárom darabban (A túlélő megdicsőülése; Bartók; Didergő lángok) egyként kívánja érzékeltetni, hogy biztos és elkerülhetetlen az evilági bukás, de ugyanolyan biztos a "túlvilági" megdicsőülés is. Egyensúlyt tartanak e darabok, ám iszonyú feszültségek között. A forradalom utáni börtönök belvilága, smasszerok és ítélkezők szörnyű bagázsa, a társaktól, vélt barátoktól való elárultatás iszonyata, vagy a zseni jeges magánya, a harmadik darabban pedig a zsarnokság beckett-i színekkel ecsetelt ördögi labirintusa és Godot-i szófacsarása reménytelenné, végsőkig tragikussá tenné e műveket, ha nem hangoznék fel mindegyik darabban a reményen túli reménység szólama is, az "és mégis." dallammintázata. A legmerészebb munka kétségkívül a Bartók című, amelyben a szerző megkísérli belső monológgal ábrázolni a legnagyobb magyar zeneszerző döntés előtti és utolsó óráit. Szinte már szentségtörés ez, de a szerző pietása megmenti a darabot. A további művek kevésbé nagyszabásúak, ám érdekes a Temesvár (1989) előtti Erdélyt ábrázoló, különös személy- és szerepcserékkel is feldúsított Didergő lángok.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez