BARTIS Ferenc
ELLOPTÁK A VILÁG LELKÉT AVAGY POKOLJÁRÁS A MENNYORSZÁGBAN
A drámaian kemény sorsú író-költő újabb verseinek kötete minden sorában hű
tükre a nehéz élet megannyi tapasztalatának, keserves-dacos életérzésének.
Bár az ars poeticaként is számba jöhető nyitóvers szerint "Maradt a vers, a
Többi valóság" (A legújabb parancs), azért Bartis Ferencnél
láthatóan előbbre való az élet, mint az irodalom: az élet minden
mozzanatát, ízét, érzetét igyekszik kifejezni, ám nem valamilyen
hagyományos leíró, képien ábrázoló szándékkal, hanem mindenkor erkölcsi
ítéletként. Mint valami őserejű lélek - aki egyszerre bölcselő és hadúr -
tekint a világra, aki kételyeit és parancsait egyaránt fölülnézetből,
szinte a tévedhetetlenség biztonságával fogalmazza meg. Ítél eleveneket és
holtakat, múltat és jelent, nagyvilágot és Erdélyországot, szülőket és
magányosokat, fiatalokat és öregeket - a humánum nevében (Halott apámmal
álmodtam; Búcsú helyett; Szomorú tájék; Szavak bográcsában; Gátszakadás
stb.). Sodró lendületű költészete nemcsak mondandójával magával ragadó, de
irályában is ellentmondást nem tűrően áradó természetű; egész beszédmódja
idézi a hitviták korszakát és műfaját, amikor szent ügyekért akár a
drasztikus szókimondást, a kérlelhetetlen őszinteséget, az indulatos
érvelést gyakorolták a kikezdhetetlen lelkületű prédikátorok
(Igehirdetés; Készültségi állapot; Rövidre fogott versezet; De mikor
lesz Magyar Karácsony?; Fenyegető kérdések stb.).
Verseit egyszerre jellemzi a drámai sorstapasztalás komorsága és az
igazságtalanság miatti fölháborodás, a düh; e kettősség jellemzi
tárgyválasztását is, hiszen a lélek rejtett zugait vagy a nemzet
sorskérdéseit szólaltatja meg szinte mindig az élőbeszéd dinamizmusával,
elevenségével. Ám minden gondolatának hátteréből fölsejlik a kétféle "szent
család" üzenete, tanulsága: a Szűzanyáé és a Bartisoké. Ezek adnak erőt a
költőnek elviselni a fájdalmakat, de a bátorítást is, hogy kikiáltsa a maga
és népe fájdalmát, keservét, fölháborodását (Interpelláció; Egy búcsú
sátrában; Márton Áron-est; Kulcs-sors stb.). Ezekben is ott vibrál
versvilágának kétféle arculata, érzelmi dimenziója: a hit alázata és a
morális ítélet ereje.
Személyesség és univerzalizmus egyidejűsége, párhuzamossága jellemzi a
kötet második felét alkotó hatalmas, poémára emlékeztető jeremiádját, a
címadó darabot, amely szókimondó - olykor kegyetlen - számvetés a 20.
század emberiségével és magyarságával, a nagyvilág és a kis haza dolgaival.
Műveiben együtt kavarog kelet-közép-európai népsors és a magas kultúra
világtávlata - így rajzolva hiteles portrét egyedülien különös alkotójáról,
a költőről, aki szinte kivont kardként küzd a verseivel egy emberibb
világért és egy magyarabb hazáért. - A kötet minden versértő olvasó
figyelmére érdemes.
Vissza a
főoldalra * * * Vissza a
kereséshez
|