BARTIS Ferenc

ELLOPTÁK A VILÁG LELKÉT AVAGY POKOLJÁRÁS A MENNYORSZÁGBAN

A drámaian kemény sorsú író-költő újabb verseinek kötete minden sorában hű tükre a nehéz élet megannyi tapasztalatának, keserves-dacos életérzésének. Bár az ars poeticaként is számba jöhető nyitóvers szerint "Maradt a vers, a Többi valóság" (A legújabb parancs), azért Bartis Ferencnél láthatóan előbbre való az élet, mint az irodalom: az élet minden mozzanatát, ízét, érzetét igyekszik kifejezni, ám nem valamilyen hagyományos leíró, képien ábrázoló szándékkal, hanem mindenkor erkölcsi ítéletként. Mint valami őserejű lélek - aki egyszerre bölcselő és hadúr - tekint a világra, aki kételyeit és parancsait egyaránt fölülnézetből, szinte a tévedhetetlenség biztonságával fogalmazza meg. Ítél eleveneket és holtakat, múltat és jelent, nagyvilágot és Erdélyországot, szülőket és magányosokat, fiatalokat és öregeket - a humánum nevében (Halott apámmal álmodtam; Búcsú helyett; Szomorú tájék; Szavak bográcsában; Gátszakadás stb.). Sodró lendületű költészete nemcsak mondandójával magával ragadó, de irályában is ellentmondást nem tűrően áradó természetű; egész beszédmódja idézi a hitviták korszakát és műfaját, amikor szent ügyekért akár a drasztikus szókimondást, a kérlelhetetlen őszinteséget, az indulatos érvelést gyakorolták a kikezdhetetlen lelkületű prédikátorok (Igehirdetés; Készültségi állapot; Rövidre fogott versezet; De mikor lesz Magyar Karácsony?; Fenyegető kérdések stb.).
Verseit egyszerre jellemzi a drámai sorstapasztalás komorsága és az igazságtalanság miatti fölháborodás, a düh; e kettősség jellemzi tárgyválasztását is, hiszen a lélek rejtett zugait vagy a nemzet sorskérdéseit szólaltatja meg szinte mindig az élőbeszéd dinamizmusával, elevenségével. Ám minden gondolatának hátteréből fölsejlik a kétféle "szent család" üzenete, tanulsága: a Szűzanyáé és a Bartisoké. Ezek adnak erőt a költőnek elviselni a fájdalmakat, de a bátorítást is, hogy kikiáltsa a maga és népe fájdalmát, keservét, fölháborodását (Interpelláció; Egy búcsú sátrában; Márton Áron-est; Kulcs-sors stb.). Ezekben is ott vibrál versvilágának kétféle arculata, érzelmi dimenziója: a hit alázata és a morális ítélet ereje.

Személyesség és univerzalizmus egyidejűsége, párhuzamossága jellemzi a kötet második felét alkotó hatalmas, poémára emlékeztető jeremiádját, a címadó darabot, amely szókimondó - olykor kegyetlen - számvetés a 20. század emberiségével és magyarságával, a nagyvilág és a kis haza dolgaival. Műveiben együtt kavarog kelet-közép-európai népsors és a magas kultúra világtávlata - így rajzolva hiteles portrét egyedülien különös alkotójáról, a költőről, aki szinte kivont kardként küzd a verseivel egy emberibb világért és egy magyarabb hazáért. - A kötet minden versértő olvasó figyelmére érdemes.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez