Thomas BERNHARD

NAGY LEVEGŐ

A neves osztrák író önéletrajzi sorozatának negyedik kötetében életének fordulópontját idézi fel, súlyos tüdőbetegségét, mely 18 évesen kis híján elvitte, küzdelmét a halállal és döntését, mellyel igent mondott az életre, és hivatásául az irodalmat választotta, pontosabban megfogalmazódott benne az az egzisztenciális program, mely később az írásművészetben valósult meg: "Semmi sem akartam lenni, és természetesen semmiféle pályát nem akartam választani, én mindig csak én akartam lenni".
Ebben a kötetben, ebben a döntésben is fontos szerepet játszik a nagyapa alakja, akit Bernhard önéletrajzának előző köteteiből és interjúiból is megismerhettünk, aki életre szólóan elbűvölte őt, s aki "szellemi ember" prototípusa volt számára. A fiatal fiú éppenséggel a nagyapja után megy, amikor ő is kórházba kerül, így elkíséri - apa helyett apját - az utolsó útjára, és belezuhan abba a pokolba, mely mintha nagyapja utolsó tanítását közvetítette volna. A haldoklók számára fönntartott kórteremben tölt el hónapokat, maga is a sír szélén, s a kórházi ágyban dönt végül is úgy, hogy megmarad e keserves világ tiszta tudatú szemlélőjének. Bernhard értelmezésében ugyanis a gyógyulás nem "megesik vele", az orvosoknak hála, hanem az orvosok és tudományuk ellenében, önnön vitalitásának és a nagyapai szellem utolsó útmutatásának köszönhetően dönt az életben maradás, az én-nek maradás mellett.
Bernhard tényszerűen, minden írói modorosság nélkül, saját érzelmeit lecsupaszítva emlékezik a mindennapos kínszenvedés, az abszurd halál látványaira. A halállal szembesülő és a harcot felvevő fiú figyelmében ráismerünk Bernhard, az író látásmódjára és a műveiben természetszerűleg stilizált radikalizmus lélektani és egzisztenciális gyökereire. "A halálszobában önmagát szüli a világra a fiatal Thomas Bernhard, s megteremti magát szintúgy, mint könyörtelen megfigyelőt, elemző gondolkodót, realista írót. A halálos ágyból egy energikus akarati aktussal felszabadul a második életre" - írta könyvéről egyik kritikusa. Így a Nagy levegő - nemcsak megrendítő emberi dokumentum, hanem a bernhardi "szellemi ember" életútjának egyik stációját jelző mű.

Előzmény: Egy hátraarc (9412124).

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez