BERTHA Zoltán

GOND ÉS MŰ
Tanulmányok az erdélyi magyar irodalom köréből

Az életkora szerint ugyan fiatal irodalomtörténész a határon túli - és kiváltképp az erdélyi - magyar irodalom legjobb hazai ismerői közé tartozik; elemző és áttekintő tanulmányok sokaságában értelmezi, interpretálja a két világháború közötti és 1945 utáni kisebbségi próza és líra legjobb teljesítményeit vagy fölfedezendő értékeit.
Bertha Zoltán legtöbbet talán Tamási Áron írásművészetével foglalkozott, új kötetének első tanulmánysora is az ő munkásságával, illetve a halhatatlan életmű fogadtatásával foglalkozik ("Remény a bajban"). Mindenekelőtt Tamási műfaji kereteket tágító vagy nagyvonalúan átlépő prózáját vizsgálja, éspedig műfajelméleti, stiláris és időrendi szempontból, majd a Jégtörő Mátyás ürügyén azt a bölcseleti folyamatot követi nyomon, ahogyan a regényben a székely folklór és a pogány mítosz európai-egyetemes távlatok kifejezője és egyfajta létfilozófia megjelenítője lesz. Eszmetörténeti "helyrajzot" is készít Tamási szépprózájának transszilvanista vonatkozásairól, amely a nagy székely írónál nem fölvett irányzatosság, nem elhatározás kérdése volt, hanem az erdélyi tájélmény, sorstudat és múlttapasztalat, illetve a népközeliség természetes következménye. Bertha vizsgálódásainak másik "terepe" az 1960-as évek elején indult - az erdélyi literatúra hagyományos közösségi vétetésű, váteszi és népszolgáló szerepvállalású hagyományát elhagyó, az önkifejezés új dimenzióit kereső - Forrás nemzedék egészének és tagjainak munkássága (A modernség folyamatai). Nagyra értékeli, hogy e generáció úgy akart és tudott önmaga életérzéséről, világlátásáról szólni, hogy egy pillanatra sem mondott le a művészi ábrázolás összetettségéről, a kifejezés totalitásáról. A szélesedő-táguló gondolatiság jegyében tart - műnemek szerinti fölosztásban - szemlét a nemzedék alkotóinak művei fölött. Majd a nyolcvanas évek költőire, íróira figyel föl, s különösen is a dráma jelentőségére, amely etikai és esztétikai tekintetben - kivált Sütő András és Székely János alkotásaiban - új távlatot mutatott az egyetemes magyar irodalom egésze előtt. Erősen foglalkoztatja a szerzőt az esztétikai modernség és az értékkonzervativizmus lehetséges összhangja, e vetületben értékeli Markó Béla és Balla Zsófia lírájának sajátosságait. A nemzedéki és korszak-áttekintések után az újabb erdélyi irodalom érdemes alkotóinak portréit rajzolja meg egy-egy új művük ismertetése kapcsán (Arcvonások). Itt a visszatérően elemzett Sütő és Székely János mellett Panek Zoltán novellisztikájáról, Szilágyi Domokos költészetéről, a Forrás második nemzedékének közösségi ihletést megtestesítő vonulatának reprezentánsaként Farkas Árpád lírájáról, Csiki László, Vásárhelyi Géza, Mózes Attila munkásságáról közöl precíz, körültekintő, az egyetemes és az erdélyi magyar irodalom kontextusát is bemérő, a irányzatok koordinátái közé illesztett, ugyanakkor roppant empatikus elemzéseket.
Mind a korszak-áttekintő, irányzat-fölmérő összegzések, mind az egyedi életműveket elemző tanulmányok - megkerülhetetlen jelzőpontok az erdélyi magyar irodalomban alaposabban tájékozódni kívánók számára.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez