DOBOS László

HÓLEPEDŐ

A regény hősnője szlovákiai magyar biológia-tanárnő, a "nyilvános társtalanság kínjai" elől részint az autózás, a száguldás mámorában keres menedéket, részint emlékeibe, gyermek- és fiatalkora egyszemélyes mítoszába kapaszkodik. Egyszer a ködben elvéti az utat, súlyos gépkocsibaleset éri, s több napos élet-halál küzdelem után begipszelve, a kórházi ágyon, hónapokig tartó "béna mozdulatlanságra" kárhoztatva tér magához.

A regény egyik rétege (egyben idősíkja) a lány múltja, amint emlékképek szeszélyes egymásutánjában vagy beszélgetésekben felidéződik újra meg újra a magány, a kapcsolathiány fájdalmas és nehezen orvosolható tüneteivel. A másik, "jelen" idejű rétek a betegség és a gyógyulás súlyos problémáit sorakoztatja fel, azt a biológiai és szellemi küzdelmet mutatja be, amelyet az orvosokkal, ápolókkal együtt a sérültnek is meg kell vívnia életbenmaradásáért. Fölvillan végül a jövő perspektívája is, a kórház majdani elhagyása utáni új élet, amely már csak az arc és a test deformálódása miatt is másmilyen lesz, mint volt. A lány mégis reménykedve, nyitott lélekkel készül a folytatásra, az élet értelmét a világhoz való szoros és erőteljes kötődésben, az ismeretlenség, a jövő vállalásában fedezi fel. A Hólepedő "privát" gondolat és kapcsolatokat átvilágító tudatregény, nyelvében az intellektuális számvetés elvontságát szerencsésen ellenpontozzák a képzelet szürrealisztikus ugrásai, a költői asszociációs technika meg a felvidéki táj és nyelv hatásaitól inspirált balladisztikus megoldások.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez