Maurice DRUON

AZ ELÁTKOZOTT KIRÁLYOK I-VII.

Az elátkozott királyok Druon bestsellerré vált történelmi regényciklusa. Kötetei:  Vaskirály; A megfojtott királyné; Korona és méreg; Az Ősi törvény; Franciaország nőstényfarkasa; Liliom és oroszlán; Az országvesztő

A mű, amely a világ egyik legnépszerűbb regénye, műfajának immár hírhedt képviselője. Jelentős, világtörténelmi értelemben is igen fontos történelmi korszakot dolgoz fel, azt a folyamatot, ahogy Szép Fülöp francia király központosító törekvései, sikeres nagyhatalmi politikája nyomán Franciaország részint fölénybe kerül minden hagyományos vetélytársával szemben, a pápákat is sikerül kezessé tenni, majd a gyenge uralkodók egész során keresztül az összes meghódított poziciót elveszteni, belebonyolódni a később oly tragikussá váló százéves háborúba. A hatalmas terjedelmű, hét, többé-kevésbé önálló regényből álló kompozició alapadataiban hitelesnek mondható, jellemző rá bizonyos tudományoskodás is, az életforma, a ruházkodás, a családi, hadügyi, belpolitikai élet intimitásai iránt mutatott érdeklődés, e tenger adatot azonban szinte megsemmisíti a regény középpontjában álló, rafináltan áltörténelmi lélektani, szexuális és gyakran szinte szadisztikus eszközökkel élő alapozás.A főszereplők, IV.Fülöp, X.Lajos, I.János, V.Fülöp, VI.Fülöp II. János és az ugyancsak előtérben álló királynők és királynék (Margit, Klemencia, Izabella stb.) valóban elátkozottak: féktelenül hatalomvágyók, intrikusak, önzők, célratörők, kegyetlenek. Pontosan ilyen a sleppjük is, Franciaország kancellárjai, hadvezérei stb. A hét kötet egyetlen nagy lidérces vízió, ahol gyilkosságok halmozódnak, ahol soha senki sincs biztonságban, ahol szabadon tombol a hatalmi téboly, a vérszomj, a szexualitás. A bravúrosan megírt, izgalmasan bonyolított, intrikákkal, cselszövényekkel, a nagypolitika boszorkánykonyhájának apróságaival fűszerezett regényfolyam - nem szorul ajánlásra.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez