
Michael ENDE
MOMO
Ende azok közé tartozhat, akikben szenvedéllyé vált az "élet
értelmének" a keresése. Hangozzék bármilyen banálisan, Ende a
legfontosabb emberi kérdést boncolgatja. Hisz abban is, hogy ez a
teljesség irodalmi művekre, sőt egyetlen alkotásba sűríthető.
Vállalkozásához különbségtétel nélkül használ valóságos és kitalált
alakokat, és szabadon közlekedik az emberi világ és a "Fantázia"
között. A Momoban sem élesek a határvonalak. A színhely egy kisváros
pereme, utcagyerekekkel, utcaseprővel, túrístákat szédítő vagánnyal,
kiskocsmával és egy, a semmiből ott termett kislánnyal, Momoval, aki
mindenkit meghallgat. Nem ítélkezik, csak figyel és ezzel visszaadja a
felnőttek lelki békéjét, és felébreszti a gyerekek játékos képzeletét.
Egy napon azonban megjelennek a városban a szürke urak, akik az
emberek életidején élősködnek. A város lakói észre sem veszik, hogy
lelketlen, embertelen robotokká manipulálták őket, akik teszik a
dolgukat, gazdagodnak, de még arra sincs idejük, hogy ennek értelmén
elgondolkodjanak. Momo lassan elveszti valamennyi barátját (nincs
idejük beszélgetésre, játékra), de még így is útjában áll az
időrablónak. Amikor egy óriási öltöztethető babával sem sikerül
megvesztegetni, az életére törnek. Ekkor lép közbe Hora mester, akitől
az idő áramlik a világba, és akivel szövetkezve Momonak végül sikerül
legyőznie a szürke urat, és megszabadítania barátait az
időtakarékosság mániájától.
A fogyasztói társadalom ártalmai nálunk is
elhatalmasodtak: a feltétlen hasznosság, a manipulálhatóság, az
egyéniség elvesztése, a közömbösség - amely ellen Ende felemeli a
szavát. Regényében a tolerancia és a humanitás küzd a fanatizmussal és
a zsarnoksággal. Gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szívszorító,
megrendítő olvasmánya lehet Ende meseregénye.
Vissza a
főoldalra * * * Vissza a kereséshez
|