GÉCZI János

ANGYALHÉJ

Csaknem száz, általában bekezdésnyi hosszúságú, de esetenként két oldalra is terjedő, máskor csupán egy- vagy kétsoros szöveget tartalmaz Géczi János új kötete. A művek felfoghatók prózaverseknek, mininovelláknak, szösszeneteknek, egy itáliai útinapló töredékeinek, formajátékoknak is, a legcélszerűbb azonban, ha a szerző meghatározását fogadjuk el: ő az egyik darabban gondolat-novelláknak nevezi műveit. Az írások kiindulópontja legtöbbször valamely firenzei, orvietói vagy római látvány, jelenség, történet, hallott vagy kimondott megállapítás, felidézett (vagy visszaidézett) alak, műtárgy vagy vízió. Ezekhez az indító, a felütést szolgáló motívumokhoz kapcsolódnak a szövegek "gondolatai", amelyek vagy a motívum magyarázatát tartalmazzák, vagy ahhoz kapcsolódó asszociációkat sorjáztatnak, nem ritkán abból kiépülő metaforákat ragyogtatnak fel, de van, amikor az indítás csak ürügy egy-egy egészen más gondolat kifejtésére. Géczi János különös szférában tartja "gondolatait": érintkeznek ezek a kis írásművek a dadaizmussal, az abszurddal, van bizonyos posztmodern "beütésük" is, sokszor még prózai ténymegállapításnak is elmennének, igazából azonban mindezek sajátos ötvözetei (Galamb; Másodpéldány; Hotel Maxim; Pereszke; Az esszémondat; Változatok édességre; A bajusz; A legszalonnásabb; Alsó csuklófogás stb.). A befogadót állandóan zavarba ejtik e kis szövegek: folytonosan kicsúsznak az értelmezés alól, mindig valahogy mások, mint ahogy az előzmények után gondolhatnánk, mindig valahogy meglepőek, esetleg éppen azért, mert minden áttetszőségük ellenére sem adják meg magukat az olvasónak. - Különös, egyedi és egyszerű írások az Angyalhéj darabjai - elsősorban gyakorlott "szövegfogyasztóknak".

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez