link="#527f76" vlink="#2f4f4f" alink="#545454">


William GOLDING

SZÉLCSEND

A napóleoni háborúk korszakában egy kimustrált angol hadihajó Ausztráliába tart, de a szélcsend Afrika partjainál hosszú várakozásra kényszeríti. A vitorlázat ügyes kezelésével azért araszolva előrejutnak, mindaddig, míg a részeges másodtiszt mulasztásából egy napon megsérül az árbóc és maga a hajótest is megroppan. Manőverezésre képtelenek, kiszolgáltatottak, amikor utoléri őket egy másik hajó, amelyben francia fregattot gyanítanak. Felkészülnek a minden bizonnyal vereséget hozó harcra, amikor az egyre sűrűsödő ködből a hajó kapitánya közli velük, hogy ő is őfelsége hajóját irányítja, s a háborúnak amúgy is vége, Napóleont Elba szigetére száműzték. Mindezt és a továbbiakat a Beavatás című regényből már ismert Talbot nemesúr naplójából tudjuk meg. A kényszerű várakozásban igen furcsa, szertartásos élet bontakozik ki, az "úri" közönség, hivatalnokok, tisztek és a hajókon utazó úrihölgyek között. Meghozza ez Talbot számára az első szerelmet és a keserű elválást, amikor végre elindulhatnak a déltengerek felé. Az út ettől kezdve egyre fokozódó félelemben és rettegésben telik. A gyorsabb haladás érdekében megpróbálják letisztítani a hajótestről a rátapadt alga- és korall- réteget, eközben a tőkegerenda elrohadt darabjai kerülnek felszínre. A hajóácsok folyamatos munkája közben az utasok már az elkerülhetetlen végzetet várják, s ez felszabadítja indulataikat és érzelmeiket.

A történet váratlanul és befejezetlenül zárul, tudva ugyan, hogy a hajó végül szerencsésen megérkezik majd. Az író láthatóan ezt a szituációt, lélektani helyzetet és emberi reakciókat akarta bemutatni.

Monoton, folytonosan ismétlődő sztereotípiái ellenére a könyv igen olvasmányos, érdekessége, hogy modern stílusát a történet korának szentimentális hangja szövi át.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez