Michel JOBERT

HELLA SCHUSTER ÉLETE

Michel Jobert ötvennégy évesen, Franciaország külügyminisztereként kóstolt bele a szépirodalomba. A franciák történelmében erre elég gyakran adódik példa; elég, ha csak Napóleon, Clémenceau, Giradoux, Malraux vagy Claudel esetét említjük.

Jobert a Hella Schuster élete című kisregényével indult el a nagy elődök vágta csapásokon. A tizenhárom részre tagolt mű fejezetei a hősnő, Hella Schuster rövid, ám színes, látványos életének állomásai. Hella felnőtté válása a háborús, szétrombolt Németországban kezdődik. Az önálló, teljes emberi élet iránti igény sokkoló élmény után tudatosul benne: érintetlenségét hat halálraszánt katona veszi el. Ettől a pillanattól követjük Hella életét; bolyongását a háború dúlta országban, önmaga keresését a konszolidálódó világban, gyakran változó kapcsolatait. Érzelmeiben, a José iránti vonzalmát leszámítva, mindig hűvösen racionális maradt, az élet dolgait kívülállóként szemlélte. Önfeladóan szeretni is csak egyszer tudott, olyan erős volt benne a magakeresés ösztöne. Hella életén fátum uralkodik: tragikus körülmények között veszti el egyetlen szerelmét, Josét, és meg kell élnie kisfia halálát is. Mint minden igazi hús-vér figura, Hella is ellentmondásos jellem: rokonszenvezünk tökéletességet kívánó törekvéseivel, de riasztó az ehhez vezető kegyetlenül racionális út.

Jobert írásmódja igazi íróra vall, stílusa érzékletes és magával ragadó, műve, melyben lecsupaszítottan tömör mondatok balladai lebegésű sorokkal váltakoznak, vibrálóan izgalmas. A különleges lélektani fogantatású írásokat kedvelőinek tartalmas időtöltést kínál.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez