
LÁZÁR Ervin
A FRANKA CIRKUSZ
Lázár Ervin felnőtt olvasóknak szánt hangjátékait az íróra oly
jellemző mesei világ és valóság összeolvadása, egyidejűsége jellemzi.
A Krimi meseszerű szerelmi történetét a valóság szürke sivársága
ellenpontozza, ahol az önzés, féltékenység, durvaság uralkodik, míg a
Capriccio álomvilága a hajdani gyermekkort idézi az alkoholistává
züllő tanár számára. A Lenn a kútban öregasszonya is a révedezés
világába húzódik a férjét betemető kút körül, a tanyáján, ahonnan már
csak a halott állandóan jelenlevő emléke miatt sem mozdul. A Nők
parasztudvaron két magányos nő, a kemény, erőszakos természetével a
családját tönkretevő nagymama és a család elől a városba menekülő
unoka találkozásának története, akik büszkeségükkel végül is elvágják
az utat egymás megértése elől. Az Utazás a vörös lovon családjában
pedig megjelenik a férj ifjúkori barátja, és a szolíd, megbízható,
pedánsan rendes házasemberből előbújik a gyerek a felesége legnagyobb
megdöbbenésére. A Puskin utcai mesterdalnokok egy rádiós pályázatra
készült. A feladat mind a négy felkért író számára azonos volt: két nő
és két férfi szereplőre kellett darabot írniuk, akiket a mű folyamán
el kellett tüntetni. Lázár Ervin a felkérés, a felkészülés perceit
örökítette meg. A Rendhagyó baleset című játékban egy kicsit bolond
fiú halálát követő munkahelyi vizsgálat során bontakozik ki a
kollektíva élete, az emberek egymásra utaltságának, szolidaritásának
fontossága. Végül a Hol van Amarilla? megint a fantázia birodalmába
vezet. Három fiú elindul, hogy kiderítse, mi van a titokzatos kőfal
mögött, ahová Amarillát is elhurcolták kislány korában, de a fal
túloldaláról láthatatlan alakok lövöldöznek rájuk, így a rejtély
megfejtetlen marad. - A dramatikus műveket kedvelő olvasóknak örömet
okoz majd a kötet.
Vissza a
főoldalra * * * Vissza a kereséshez
|