Robert MERLE

MESTERSÉGEM A HALÁL

Merle 1952-ben írt regénye egy koncentrációs tábor SS-parancsnokának fiktív önéletrajza. Az író az életút rajzával arra keres feleletet, hogy a lelki torzulások és a fanatizmus, a parancsok tökéletes, hivatalnok szorgalmú teljesítése hogyan teszik Rudolf Langot a nagyüzemi emberirtás "mesterévé".
Rudolfot papnak szánja fanatikus apja. A kamaszkori lázadás azonban már gyerekfővel megismerteti a gyilkossággal: az első világháború önkéntese, a balti területeken szervezett prefasiszta kommandók kitűnősége, és már a húszas évek folyamán náci párttag. A weimari köztársaság idején börtönbe kerül, de 1929-től az SA, majd az SS tagjaként Himmler egyre fontosabb feladatokat oszt ki rá. Házassága is pártparancs eredménye: kötelessége a fajt szaporítani. 1934-ben bízzák meg az auschwitzi haláltábor megszervezésével, majd a zsidó transzportok megsemmisítésének feladatával. A parancs tartalma körül erkölcsi kétely fel sem merül benne, tapasztalatcsere-utakat tesz más táborokban, létrehozza a gázkamrákat és a krematóriumokat. Napi munkája végeztével a példás családapa életét éli felesége és gyermekei körében. "Mindazt, amit a táborban teszek, parancsra teszem! Engem nem terhel felelősség!" - vallja. A végső számonkérés idején is csupán az zavarja, hogy Himmler, akinek utasításait jó hivatalnokként teljesítette, gyáván az öngyilkosságba menekült. Merle regényét az önéletrajzi forma objektivitása, a beszámoló szenvtelen módszeressége teszi feszültté, hatásossá. - A háború morális kérdéseire fogékony olvasóknak különösen izgalmas olvasmány.

Vissza a főoldalra   * * *    Vissza a kereséshez