ORAVECZ Imre

HALÁSZÓEMBER

Szajla: egy "faluregény töredékének" nevezett verskötet helyszíne régóta ismerős az irodalombarát, folyóirat-olvasó közönség előtt. Jó ideje várt mű a nagy ívű kompozícióba rendeződő Oravecz-kötet, mely mai költészetünk legjelesebb alkotásai között igényel magának helyet. A Mátra egyik völgyében meghúzódó szülőfalujához, gyermekkorának, ifjúságának színhelyéhez hajol benne nagyon-nagyon közel a költő, hogy annak legmélyebben átélt érzéki, tapasztalati televényéből - sokféle hajszálérrel - szívhassa fel az ábrázoló, megidéző ihlet nedveit. A negyvenes-ötvenes években még némileg archaikus (Recsk és Sirok között fekvő) kisközség élete, egész topográfiája, "növénytakarója" és vele együtt a költői mikroszociográfia bontakozhat így ki, némely ciklusaiban családtörténet felé ágazva el, másutt miniatűr elbeszélések, portrék sorozatait adva - a felnevelő, próbára tevő, megtartó, életre szóló útravalót szolgáltató eleven közösség egykori "szívdobbanásait", görcseit, vajúdásait, szenvedéseit mutatva be. Az "objektív", "analitikus" költészet, a helyismereti, - történeti pontosság jegyében született, ugyanakkor a fájdalmas búcsú személyes hevülete hatja át a hatalmas prózavers- kompozíciót. A kisparcellákon gazdálkodók, a kemény köznapokra is emberi melegséget sugárzó emberalakok - a szülők, nenék, bácsik, apók, déd- és nagyszülők, rokonok, a falu különcei, nagylelkűek és gonoszkodók - rajzából egy különleges, modern eposzi panoráma bontakozik ki. A legdrámaibb, legfájdalmasabb rész a kiskori tudatból a közeli büntetőtábor vízióját, a beszolgáltatási rendszert, majd a totális katasztrófa, a települést a lezüllésbe taszító kollektivizálás mozzanatait idézi fel. Különleges egység a Kanadába szakadt apai nagyapa szellemével folytatott per - a családtörténetnek ezen a tragikus szálán a hűség, az erkölcs kérdéseit firtatja és az emberi sorstörténet titkainak körében bolyong Oravecz Imre poézise. Amikor pedig a könyv végén fájdalmas, keserű élettapasztalataival a maga napi személyességében szólal meg, akkor magát is az ősök, az "árnyképek" sorába iktatja. Rezignációja kiérlelt, az elmagányosodás, a korosodás keservein forrott ki, ugyanakkor a megtartó életanyaghoz való hűség jegyét mutatja fel, keresetlen közvetlenséggel.
Mély, tiszta költői realizmus hatja át ezt a szabadverses beszédmódot. Karcsúk, tiszták, erőteljesek és igen plasztikusak a mondatai, és a költő nagyon finoman bánik - a nyelv eltávolító tárgyilagosságán belül - a helyi nyelv elemeivel, ízeivel, ezekkel az elbeszélő sodorba kerülő gyöngyszemekkel. "Szajla" akár modellnek, "magyar falumintának" is vehető, hisz minden olvasóját arra inspirálja, hogy fedezze fel saját "Szajláját", eredetvilágát: a porladó, múltba tűnő alakok emlékét, a tönkretett, de a mélytudatában megőrzött, személyes "hazát". A verses mű regényként (vagy novellafüzérként) is felfogható - költészeti műveket keveset forgató olvasóknak is jó szívvel ajánlható.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez