ORAVECZ Imre
HALÁSZÓEMBER
Szajla: egy "faluregény töredékének" nevezett verskötet
helyszíne régóta ismerős az irodalombarát, folyóirat-olvasó
közönség előtt. Jó ideje várt mű a nagy ívű kompozícióba
rendeződő Oravecz-kötet, mely mai költészetünk legjelesebb
alkotásai között igényel magának helyet. A Mátra egyik
völgyében meghúzódó szülőfalujához, gyermekkorának,
ifjúságának színhelyéhez hajol benne nagyon-nagyon közel a
költő, hogy annak legmélyebben átélt érzéki, tapasztalati
televényéből - sokféle hajszálérrel - szívhassa fel az
ábrázoló, megidéző ihlet nedveit. A negyvenes-ötvenes években
még némileg archaikus (Recsk és Sirok között fekvő) kisközség
élete, egész topográfiája, "növénytakarója" és vele együtt a
költői mikroszociográfia bontakozhat így ki, némely ciklusaiban
családtörténet felé ágazva el, másutt miniatűr elbeszélések,
portrék sorozatait adva - a felnevelő, próbára tevő, megtartó,
életre szóló útravalót szolgáltató eleven közösség egykori
"szívdobbanásait", görcseit, vajúdásait, szenvedéseit mutatva
be. Az "objektív", "analitikus" költészet, a helyismereti, -
történeti pontosság jegyében született, ugyanakkor a fájdalmas
búcsú személyes hevülete hatja át a hatalmas prózavers-
kompozíciót. A kisparcellákon gazdálkodók, a kemény köznapokra
is emberi melegséget sugárzó emberalakok - a szülők, nenék,
bácsik, apók, déd- és nagyszülők, rokonok, a falu különcei,
nagylelkűek és gonoszkodók - rajzából egy különleges, modern
eposzi panoráma bontakozik ki. A legdrámaibb, legfájdalmasabb
rész a kiskori tudatból a közeli büntetőtábor vízióját, a
beszolgáltatási rendszert, majd a totális katasztrófa, a
települést a lezüllésbe taszító kollektivizálás mozzanatait
idézi fel. Különleges egység a Kanadába szakadt apai nagyapa
szellemével folytatott per - a családtörténetnek ezen a
tragikus szálán a hűség, az erkölcs kérdéseit firtatja és az
emberi sorstörténet titkainak körében bolyong Oravecz Imre
poézise. Amikor pedig a könyv végén fájdalmas, keserű
élettapasztalataival a maga napi személyességében szólal meg,
akkor magát is az ősök, az "árnyképek" sorába iktatja.
Rezignációja kiérlelt, az elmagányosodás, a korosodás keservein
forrott ki, ugyanakkor a megtartó életanyaghoz való hűség
jegyét mutatja fel, keresetlen közvetlenséggel.
Mély, tiszta költői realizmus hatja át ezt a szabadverses
beszédmódot. Karcsúk, tiszták, erőteljesek és igen plasztikusak
a mondatai, és a költő nagyon finoman bánik - a nyelv
eltávolító tárgyilagosságán belül - a helyi nyelv elemeivel,
ízeivel, ezekkel az elbeszélő sodorba kerülő gyöngyszemekkel.
"Szajla" akár modellnek, "magyar falumintának" is vehető, hisz
minden olvasóját arra inspirálja, hogy fedezze fel saját
"Szajláját", eredetvilágát: a porladó, múltba tűnő alakok
emlékét, a tönkretett, de a mélytudatában megőrzött, személyes
"hazát". A verses mű regényként (vagy novellafüzérként) is
felfogható - költészeti műveket keveset forgató olvasóknak is
jó szívvel ajánlható.
Vissza a
főoldalra * * * Vissza a
kereséshez
|