Borisz PASZTERNAK

ZSIVÁGÓ DOKTOR

Nagy és indokolt várakozás előzte meg a Nobel-díjas regény hazai megjelenését, mely a századfordulótól a második világháborúig ívelő epizodikus cselekménymenetével a 20. századi orosz élet összefoglalásának óriási kísérlete. Paszternak alkotása látszatra a címszereplő előbb sejtelmesen, majd egyre nyilvánvalóbban végzetes sorsának nyomonkövetése. Mégsem hagyományos értelemben vett életrajzi regényről van szó, hanem - mivel alkotója szerint az ember nem a természetben, de a történelemben él - az orosz értelmiség egzisztenciális vergődésének, felelősségérzetéből következő, személyes sorsába ivódó kínjainak históriai dimenziójú körképéről. Az ábrázolás nézőpontja a lélekben "kívülálló", mert a maradandóságot nem az eseményekben való részvételben keresendő, hanem a teremtés halhatatlanná tevő hatalmától váró Zsivago szemszöge, aki intenzíven átéli, érzékeli a világot, de nem alakítója, csak elszenvedője a történteknek. Ez a távolságtartó írói attitűdben is megnyilvánuló szemlélet hívja elő a meditatív- reflexív, sűrűn jelképi erejű, példázatos indítékú szövegszerkesztés módszerét, melyhez Paszternak nyelvi ideálja, az "észrevétlen stílus" társul; az a tartózkodásában is roppantul gazdag és igényességében erőteljes prózanyelv, amely úgy hordozza tartalmi mondandóját, hogy az olvasó szinte nem érzékeli, miként van egyszerre ő is jelen a cselekmény menetében.

Zsivago magatartásának legfőbb jellemzője a szorongás, következésképpen cselekedetei a fönnmaradás, a megmaradás kevéssé leleményes, inkább elkeseredett szolgálatát jelentik. Zsivago azért "passzív" szemlélője a történelmi kor - közelebbről a forradalom, a polgárháború, majd a NEP.- eseményeinek, mert tettvágya a veszélyeztetettség miatt a túlélésben merül ki, s nem marad ideje, ereje, alkalma leghőbb vágya valóra váltására, a halhatatlanná tevő alkotómunkára. Ezért is mondja egyhelyütt: "Az idők engem nem vesznek figyelembe, és mindent rám tukmálnak, amit akarnak. Engedje meg, hogy én is semmibe vegyem a tényeket." Értelmiségi léte és személyes sorsa a közösségi tervek és egyéni álmok fokozatos föladásának, a kényszerű lemondásnak a tragédiája.

Paszternak roppant szélességű társadalmi tablót fest, az orosz nép legkülönbözőbb - kivált értelmiségi - rétegeit ábrázolva. A számolatlanul fölvonuló szereplők azonban mint a bolygók és holdak keringenek Zsivago sorsának napja körül, s a véletlenszerű együttállás idején - legtöbbször tragikus fordulat útján - meghatározzák egyre lejjebb szoruló élete süllyedő menetét. S amellett, hogy e semmiképp sem mellékes szereplők kiemelik a főhős életútjának drámáját, egyben kibontják az orosz történelemnek a cárizmus végnapjaitól a honvédő háborúig tartó - hol fölemelő hol meg szenvedéssel teli történéseit. S az írói hangsúly az utóbbin van, a szenvedésen: ami e lázas korszakokban Oroszországban történik, mindenkire sújtó csapásként hat. Mindaz tehát, amiért évtizedekig kárhoztatták a regényt és szerzőjét, talán abban a Zsivagotól megjelenített sorsképletben foglalható össze, hogy az októberi forradalom utáni történelem oly módon avatkozott bele az oroszok - talán szabályozottságával biztonságosnak, egyensúlyozottnak mondható - életébe, hogy csupa keserűséget és megpróbáltatást hoz számukra; Zsivagot is elszakítja családjától, megfosztja szerelmétől, ellehetetleníti teremtő munkára hivatott életét. Azok viszont, akik az elmúlt évtizedek szovjet hatalmának nyílt vagy bujtatott "leleplezését" várják a hatalmas gondolkodói és írói koncepcióra épített regénytől - csalódni fognak, mert egy a tolsztojanizmustól a marxizmusig, a tételes vallástól a pantheizmusig terjedő gondolkodó rendszert magába foglaló, csodálatosan gazdag, helyenként biblikus nyelvezettel megalkotott, sokszálúságával is kemény egységgé komponált "klasszikus" regényt kapnak a kezükbe.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez