PLATÓN

ÁLLAM

A mű Platón egész munkásságának a csúcsa. Ezt a rangot tartalmának sokrétűsége, összefoglaló jellege és művészi színvonala egyaránt biztosítja. Platón, aki az athéni demokrácia fénykora, Periklész uralkodása után élt, a hanyatló görög társadalmi berendezkedés láttán írja művét. Kiindulópontja és alapkérdése: mi az igazságosság, hogyan valósul meg ez az egyes ember és az állam életében? Ebből fakad a kérdések további sora: mi az erény, hogyan nevelhető az ember, a társadalom kívánalma és az egyén hajlamai hogyan egyeznek és különböznek?

Szokratész és beszélgetőtársai egy ideális, a társadalmi igazság eszményét leginkább megvalósító államforma utópisztikus képét építík fel. Platón kialakítja a legfontosabb fogalmak ősképeit, ideáit, és ezeket a világ örök, változatlan irányítóinak tulajdonságával ruházza fel, a valóság fölött lebegő fikcióként. Az Állam híres barlanghasonlata szerint az emberek nem látják a valódi dolgokat, csak árnyképeiket, tudásuk téves, és csak belső intuició útján, egy korábbi életre visszaemlékezve képes a lélek az idea megragadására. A tapasztalati úttól való elfordulás képezi alapját Platón társadalomelméletének is. Ideális államának polgárait három rendbe osztja lelki sajátosságaiknak és erényeiknek megfelelően. 1. Uralkodók - értelem - bölcsesség. 2. Őrök - bátorság - férfias vitézség. 3. Dolgozók - vágyakozás - józan mértéktartás. Ebben a vezetők magas képzettségű filozófusok, az "őrök" kemény testi, erkölcsi nevelésben, s a nélkülözhetetlen zenei képzettségben részesült vagyontalan rend, a polgárok saját hajlamaik szerint termelők, kereskedők, árusok. Az uralkodók magasrendű filozófiai nevelésben részesülnek, életük bizonyos fogyasztási kommunizmus sajátosságait mutatja (nincs magántulajdon, nincs család), ez az utópisztikus állam azonban mégis a kiválasztottak diktatúrája, kasztrendszer-jelleggel, tulajdonképpen a már újat nem adó athéni demokrácia kritikája.

Az idea-tan alapján áll Platón művészetfelfogása is. A szépség örök érvényű idea, amely a megjelenés tárgyi formáitól elszakítva létezik. A művészeteket isteni adománynak tekinti, de a gyakorlati élettől s a tökéletesség felé vezető úttól elvonják nézete szerint az embereket, mivel olyan dolgokat utánoznak - a mimétikus jelleget Platón is felismeri -, amelyek maguk is csak az ideák lenyomatai. Ezért nincs helye az ideális államban a költőknek és a képzőművészeknek, egyedül a zenének ismeri el bizonyos pozitív, lélekformáló szerepét. A mű gondolatrendszere s a kérdések a platóni államfilozófia kifejtésén túl pedagógia, pszichológia, erkölcstani fejezetek egésze sorát tartalmazza. (Ezek módszeres vizsgálatával jut el az ismeretelmélet, az "idea-tan" tárgyalásához, melynek legszebb és legközismertebb képi kifejezése a fent említett barlang-hasonlat, a való és az ideák kettős életének ábrázolása is itt található.) Minden erény csúcsán, - így az államberendezkedést irányító igazságosság vállán is - a legfőbb jó eszméje áll. Ennek fényében kell tükröződnie a létezésnek, hisz ez ősoka és fenntartója.
A bevezető tanulmányban Sándor Pál történelmi, filozófiai összefoglalással segíti az olvasót.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez