RAPAI Ágnes
ZADARNÁL A TENGER
"eszedbe se kell jutnia hogy minden olyan esetleges" - írja
A bé elé visszafújt magánhangzó című versében Rapai
Ágnes. Ő maga azonban nagyon is kötelességének érzi, hogy ne
csak eszébe jusson, hanem kinek-kinek eszébe is juttassa a
dolgok, minden dolgok, a világ esetlegességét. Már azáltal is,
hogy - ha csak teheti - alternatívákat mutat fel verseiben: pl.
kötetének első darabja (Íme itt) kivétel nélkül egymást
kizáró állításokból épül fel. Lehetőségeket emleget tehát, de
sohasem úgy, hogy valamelyik mellett döntene. Nem dönt és nem
hív fel döntésre: azt érzékelteti, hogy a kontingencia
meghaladhatatlan. Persze legtöbbször nem világkontingenciákról
van szó, nem egyetemes, metafizikai esetlegességekről, hanem
hangsúlyozottan köznapi, banális "választhatatlanságokról". És
ebben áll a költőnő oly vonzó iróniája, amellyel senkit,
semmit, sem önmagát, sem a szerelmet, sem az irodalmat, sem a
partnert, sem a politikai helyzetet, sem az "örök asszonyi"
sorsot, sem a halált, sem a karriert nem kíméli (De finom a
szapphói; Szindbád álma; A nyilas hava;
A pogány lány imája; A ritmust felveszem;
Örök mondóka stb.). Ahhoz azonban, hogy
ironizálhasson, hogy mindent kétségbe vonhasson, igen gazdag
anyagot kell versbe emelnie. És valóban, Rapai Ágnes verseiben
szinte egy realista regény esemény- és figuraváltozéka fér el,
pontos helyszínekkel, szituációkkal, hősökkel és antihősökkel,
étkekkel és italokkal, főzéssel és szeretkezésekkel, vágyakkal
és undorral - kis és nagy jelenetekkel. Hogy azután ez az
életteljesség sajátosan kontrázza a kontingenciát, az éppúgy
nyilvánvaló, mint az, hogy az epikai merítés remekül
ellenpontozódik a bravúros ritmika által. - Vonzó, szellemileg
is izgalmas kötet - minden verskedvelő, művelt olvasónak.
Vissza a
főoldalra * * * Vissza a
kereséshez
|