RÓZSA Endre
AZ ÁMOKFUTÓ ÁLMAI
"Csukott szem s száj / a költészet. / Szóra / én bírom" - írta
hátrahagyott versei élén e posztumusz kötet megrázó ars
poeticájában a korán eltávozott költő (Gőgöm, alázatom).
Valóban, egész költészete e gondolat erőteljes kifejezésére
példa, a titok frappáns megfejtésére, a lélek szóra bírására,
miközben alakja körül ott sejlik a végső elszámolás, a
mérlegkészítés kötelessége és a búcsúzás fájdalma (Az
eszement). Gondolati lírájának kiindulópontja éppen ezért
az a vershelyzet, hogy a költő belehelyezkedik valaki más,
transzcendens vagy földi lény alakjába, így akarva közel
kerülni a lét titkaihoz (Köszöntlek, koronás;
Oleander; Csőrében visz; Amit adsz a
világnak; Az ősök mozdulatai stb.). Gondosan és
remekbe szabottan formált, hatásos képek sorában bontja ki a
maga ősi atavizmusokból induló, hagyományokon át a jelen
zűrzavaráig érő költői glóbuszának részleteit. Utolsó verseit
is sajátos késleltető, redundáns versbeszéde jellemzi: elindul
egy gondolattól, végighalad egy sajátos pályán, de aztán
közbeékel egy másik gondolatot, asszociál egy harmadikra - így
éri el mondandója frappáns, mégis szétágazó megjelenítését
(Aeternitas; Déli föld; Mai vándordal;
Billegő árnykörök stb.). Mindeközben egyrészt
hagyományos formákat újít föl (középkori vágáns dalok,
románcok, paszkvillusok, balladák stb.), másrészt valamilyen
mediterrán temperamentumot, délies kedélyt, meleg derűt
sugároz. Kimunkált, nagyon pontosan "célba találó" és
frappánsan szóló versvilág Rózsa Endréé, mely azután
halálsejtelmekbe fordul, a testi szenvedés megrázó
ábrázolataira vált (A bal négyes beteg; Van egy
yenem; Porrá szárad; Nyurganyak;
Gyertya stb.). Megdöbbentő erejű képekben szól a lét
kikerülhetetlen végéről, és végső soron így jut vissza
gondolati költészete eredeti természetéhez. Az "utolsó kötet"
az életmű méltó lezárását, betetőzését jelenti mely - minden
igényes versolvasó figyelmére érdemes.
Vissza a
főoldalra * * * Vissza a
kereséshez
|