SÁNTA Ferenc

AZ ÁRULÓ

Az áruló cselekménye egyetlen éjszaka zaklatott párbeszédeiben sűrűsödik. A narrátor és vitavezető szerepét betöltő író megidézi a huszita háború négy szereplőjét, s szenvedélyes párbeszédben lehetőséget ad valóságos vagy vélt igazuk bizonyítására. Az író a szereplők egyéni állásfoglalásaiban a történelmileg ismétlődő magatartástípusokat elemzi. A történelmi háttér csak alkalom négy alaphelyzet mérlegelésére, amely minden időszakban válaszútra kényszeríti az embert. Az éjszakai vitában ítélőszék elé kerülnek a megidézettek. Legelőször Eusebius püspök találtatik könnyűnek, aki a kívülállás, a cinizmus, az egyéni érdekhajhászás megtestesítője. Az áruló bélyegét érdemli ki Jan Zsitomir is, aki a husziták oldaláról állt át a császáriak oldalára. Nem kerülheti el az elmarasztalást a háború névtelen parasztszereplője sem, megalkuvása és örökös alkalmazkodása miatt. Emelt fővel egy szereplő marad: Vaclav Jasek, a zsoldosból huszitává lett harcos, aki leginkább megértette és szolgálta a kor parancsát.

A végig párbeszédes formában építkező prózai mű szinte természetszerűleg kínált lehetőséget a drámai feldolgozásra. Sánta alig változtatott a regény szövegén, mindössze itt-ott megrövidítette a színpadi változatban, így született a gyakran Az áruló címmel is játszott Éjszaka, amely ebben a formában többféle drámai hagyomány örökségét is folytatni látszik: stilizáltsága a középkori haláltánc-játékokra emlékeztet, dramaturgiája Pirandellora utal vissza, a mű paraszt alakja a Bánk bán Tiborcát idézi.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez