AZ EZEREGYÉJSZAKA MESÉI

A perzsa, illetve az arab irodalom hatalmas alkotásának jelenleg ismert formája a 16. század körüli Egyiptomban alakult ki. Az egyes történeteket népről-népre, tájról-tájra haladtukban perzsa, babiloni, indiai népi motívumok alakították. A mű formája a keleti kedvelt keretes elbeszélésfűzér. Az időben és helyszínben egymástól eltérő és távoleső eseményeket csupán a mesélő Seherezád, Sahriár király vezérének lánya köti össze.
A feldolgozás 22 történetet tartalmaz. Ezekben a leggyakoribb mesealakok az álruhában kószáló Harun al Rasid, az igazságos és bölcs kalifa, valamint a magyar irodalomban Krúdynál tovább élő Szinbád, a gazdag bagdadi hajós, aki új és új kalandokra készen kel útra az óceánon. Az ismertebb mesék között szerepel az Aladdin és a bűvös lámpa, amelyben egy szegény szabómester fia csodálatos lámpát szerez, melynek segítségével elnyeri a szép Badr el Badur hercegnő kezét és a király fele országát. Mindezért a gonosz mór varázslóval kell sok kalandon át megküzdenie. A mesék másik része a jó és rossz emberi tulajdonságok példázata. (Ezek hasonlítanak leginkább az európaiakhoz.) A halász és az Ifrit (régebben: Szellem a palackban) a hálátlanságot ítéli el, az Aki kapzsi, pórul jár-ban a megvesztegethető szolga nyeri el méltó büntetését. A Kezesség-ben a sivatagi törzsfőnök fia az adott szó, a becsület védelmében vállal halálos kockázatot. A kötet többi darabjai csodás elemekkel erősen színezettek. Bennük gonosz szellemek (dzsinnek, ifritek), repülő falovak, galambruhás királylányok, gyémánt-mezők, félbehasadó emberevők, szultánválasztó majmok vegyülnek a hétköznapok valóságával (Dzsamsáh története). A kötetet rövid, lírai hangulatú utószó zárja.
Az Ezeregyéjszaka, az arab kultúrának monumentális alkotása méltán lett a világirodalom szerves része.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez