TAR Sándor

LASSÚ TEHER

Tar Sándor életművének jelentős állomásai voltak A mi utcánk és a Szürke galamb című kötetek. A Lassú teher című novelláskötetével - melybe huszonhat írását három ciklusba (Téli havak; Szoba két ablakkal; Meghalni nem) válogatta - azt is bizonyítja, hogy az utóbbi években prózája beérett, kiteljesedett. Az írások a szerző szociográfiájának és megrendítő, mégis mosolyogtatni is tudó prózájának kimagasló pillanatait idézik. Tar kétségtelen emberi és írói érdeme, hogy máig meg tudta őrizni személyes hitelét, annak ellenére, hogy az ő "terepe" közel van az aktuálishoz, azonban semmiféle stilizáció, vagy "egérút" lehetőségével nem élt, éppen annak érdekében, hogy írásai töretlen lendülettel a "legigazabban" hangozzanak.
A címadó történetben - melynek eseményei vonaton zajlanak - egy nyomorékká vált férfi és fia próbálnak megélni abból, amit a "népnyelv" leegyszerűsítve koldulásnak nevez. A szerző döbbenetes képet rajzol erről az életformáról, s miközben mély empátiával, már-már lírai ecsetvonásokkal rajzolja meg hőseit, aközben pontosan, kíméletlen és éles szemmel figyeli is őket. A történet egyetlen sorsfordító epizódban sűrűsödik össze. Az egyik főszereplő, a fiú vágyódva nézi az utasok között grasszáló "kemény fiúkat", a kopaszra borotvált fejükkel, kidolgozott izmaikkal másokban félelmet keltő "fazonokat", és ekkor egyetlen óra leforgása alatt kegyetlen változás megy végbe benne; képes lesz arra, hogy szembeforduljon - méghozzá végzetesen - nyomorék apjával. A novellák leggyakoribb hőse - bár átlagosságát a szerző kétségbe vonja - az "átlagember"; a szerző megejtő embersége éppen abban mutatkozik meg, hogy számára nincs kis-, nagy- vagy átlagember, számára csak az ember létezik, a maga egyszeri, megismételhetetlen és másokhoz hasonlíthatatlan sorsával, érzéseivel. A groteszk, a tragikus groteszk is jellegzetes motívuma írásainak (Kis fehér ház; Apánk még élt), ám mégsem uralja egész írói világát, hiszen mindemellett a novellákban jelen van a líra és az irónia is (Mese; Rinaldó). Tar mindent tud, amit mesterségéről tudni lehet és tudni érdemes: nemcsak a világot, az abban élő embert is pontosan ismeri, emellett egyedülálló humora van, fantasztikusan szerkeszt, prózájában a különböző elemek mesterien ötvöződnek, így a jelenünk kegyetlen valóságát történetekbe "szervezve" - egyedülállót és megismételhetetlent alkot a mai magyar irodalomban.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez