TELLER Ede - ZELEY László

LÉGIPOSTA

Teller Edéről a legutóbbi időkig jószerivel csak a legrosszabbakat hallottuk, személyében látszott a Gonosz megtestesülni: olyan tudósnak festették le őt, aki az atomháború elkötelezett híveként az egész emberiség vesztére tör. Az így kialakított Teller-képhez az is hozzájárult, hogy a tudós közismerten soha nem kedvelte a nyilvánosságot, a sajtóban nem szerepelt, keletről érkező újságíróknak pedig végképp nem állt kötélnek. 1987-ben megtört a jég: Zeley Lászlónak, a Magyar Rádió munkatársának sikerült egy rádióinterjúra rávennie. Ezután még két interjút készített vele, sőt be tudta vonni a Magyar Rádió és az Amerika Hangja által közösen szervezett "rádióhíd" beszélgetésbe is, (magyar partnerei: Marx György, Ágh Attila stb). Zeley László könyve ezeknek az interjúknak, beszélgetéseknek a szövegét közli, valamint részleteket Teller Ede két könyvéből (az első Hirosima hagyatéka címmel, Kossuth kiadásban, úgynevezett zárt terjesztésben megjelent magyarul is 1965-ben, a másik címe: Jobb a pajzs, mint a kard). Külön ínyencség, hogy a könyv közli a tudós néhány - magyar nyelven íródott - zsengéjét. A kötet olvasását élményszerűvé teszi, hogy az ember óhatatlanul megérzi: kivételes, és tegyük hozzá - mert nem így tudtuk - mélységesen humánus és hazáját, nemzetét, kultúráját ma is őszintén szerető, nagy formátumú tudós vall benne pályájáról, Amerikába elszármazott tudóstársairól (Wigner, Szilárd, Neumann), az atombomba létrehozásában kifejtett tevékenységéről, Hirosimáért érzett felelősségéről, az SDI program létrehozásáról, saját életfilozófiájáról.
A lebilincselően érdekes könyv igazi értelmiségi csemege.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez