TÓTH Krisztina
AZ ÁRNYÉKEMBER
Tóth Krisztina nemzedékének egyik legvonzóbb, legtehetségesebb
alakja. Harmincévesként ő a nemrég megjelent (1996) Hét évszázad
magyar költői című kötetben szereplő legfiatalabb
szerző. Az a tény, hogy hat versét beválogatták, jelzi, hogy az
irodalmi közvélemény előtt műfordításaival, de eddigi költői
munkásságával is tekintélyt szerzett. Előző,
A beszélgetés
fonala című kötetét a Belvárosi Kiadó bibliofil
sorozatában Várady Szabolcs vezette be 1994-ben. Véleménye
szerint a költőnőnek már első, Őszi kabátlobogás című kötete
1989-ben is "remek indulás volt." Verseinek azóta
változatlan erénye, hogy "jó olvasni őket", s hogy amiképp
egykor Kormos Istvánnak, neki is kivételes érzéke van a dalhoz
(Ősz; Regős; Altató; Három lámpadal stb.). Kifejezésmódját
kezdettől fogva magabiztos formai tudás, arányérzék, az
ösztönös zeneiségen túli muzikalitás, továbbá a helyzetek,
érzelmi viszonylatok drámaian plasztikus megragadása teszi
megkapóan elevenné. Csaknem negyven verset tartalmazó mostani
kötetében is megmaradt a társaiénál személyesebb hang, az
emelkedett, már-már klasszikus intonáció és a szerelmi tematika
kiemelkedő szerepe (Valódi élet; Szemhunyás; A nyitott szem
stb.). Tóth Krisztina a sárvári diákköltők közt tűnt fel,
Kemény Istvánnal,
Kun Árpáddal,
Vörös Istvánnal
indult, de az elégikus dal és a mese iránti nyitottságát, a minuciózus látás
szinte gyermeki frissességét mindmáig megőrizte.
Vissza a
főoldalra * * * Vissza a
kereséshez
|