ZIRKULI Péter

KÖLTÉSZET

A vékony kötetke címe nagyigényű, szintetikus természetű vállalkozást sejtet, szinte azt sugallja, hogy a szerzőnek a líráról egyetemleges mondanivalója van, vagy legalábbis önnön költészetfölfogásával vet számot. Ehelyett az olvasó egy költészetet is szóba hozó "párbeszédet" kap, felelgetős-vallomásos, olykor teoretikus gondolatiságú verseket, melyek egyrészről a szerző, másrészről Miguel Torga (1907) portugál verselő között folyik. Természetesen mindketten Zirkuli Péter szavaival mondják el, mit is gondolnak az élet apróbb-nagyobb dolgairól, a lányokról, a szerelemről, a zenéről, a tengerről, Párizsról és Debrecenről - és persze a szavakról, költészetről (Felejtem mondani; Dea Debrecen; Múlunk; Lépdel a lány; Ócska kis; Szerelem egykor; Mint víztetőn stb.). A versről, a líra mibenlétéről igen egyszerűen, szinte profánul vall a "két" költő, hiszen a kötetnek címet adó vers így kezdődik: "Nevetséges túlzás / a költészet ennyi csak". E meghökkentő hangfölütés után a folytatás adja meg a magyarázatot: a költészet éppen olyan túlzás, ahogyan a sejtek sokasodnak az anyaméhben, ahogyan új élet keletkezik: vagyis a teremtés "túlzása" a líra. A kötetet záró két teoretikus igényű költemény (Költészet; A vers az mindig) visszamenőleg ad magyarázatot Zirkuli hol tétova, hol tudatos téma- és szókereséseire. Ő ugyanis a folyton kísérletező költők közé tartozik, akik nem érik be az örökölt, tradicionális fordulatokkal, poétikai eszközökkel és formákkal, a maga egyéni mondandóját - akár verstani szabálytalanságok árán is - elmondja, leginkább a posztmodern diskurzus szellemében. "A vers az mindig szavakból áll / Hogy megírd szeretni kell" - írja, így építve tehát benső érzetekből és modernista szövegkonstrukcióval a verset, a szabálytalan, szaggatott, mozaikos, sokszor ellentmondásosságukkal tüntető, egymásra felelgető verseket. A látszólag széteső, "komponálatlan", önmagukban levő szövegrészeket a szavak kultikus szeretete, a nyelv kultusza tartja össze.
Zirkuli Péter verselését általában jellemzi a külső-belső kettősség, melyen helyenként képtelen úrrá lenni (l.: Mély álmában máskor c. kötetét), helyenként meg - mint most - a posztmodern diskurzus segítségével kíván fölébe kerekedni. - Gyakorlott versolvasókra számít a föltűnően kis terjedelmű - mindössze 14 verset tartalmazó - kötet.



Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez