POLGÁR Ernő

EGY ASSZONY MÁSODIK ÉLETE

Polgár Ernő Egy asszony második élete című dokumentumregénye személyes indíttatású mű. A szerző felesége, Éva harmincévesen tudta meg, hogy halálos beteg. Különös, többszörösen összetett bajról volt szó, mely a primer pulmonális hypertónia orvosi szakkifejezéssel definiálható. A diagnózis után a családnak tudomásul kellett vennie a szakorvosok döntését: Éva asszony életét csak szív és tüdőátültetéssel lehet megmenteni. És ekkor elkezdődött a Polgár házaspár elmondhatatlanul nehéz kűzdelme a halállal. Polgár Ernő mindent megpróbált megtenni és mindent meg is tett, ami emberileg lehetséges. Mesterségesen tartatta életben feleségét és Budapestről a Cambridge-be, majd az amerikai Mayo Klinikára vitette, szervátültetésre. A betegség végkimenetelén azonban az orvosok összehangolt munkája és a gyógyulni vágyó embertelen testi-lelki erőfeszítése sem tudott változtatni, az asszony meghalt. A kötet egyik olvasatában: Éva asszony betegségét dokumentáló napló, másik olvasatában azonban a szó legnemesebb értelmében vett líraian szép szerelmi történet, mely két ember heroikus kűzdelméről vall.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez