SZABÓ Magda

A DANAIDA

A regény Csándy Katalin könyvtáros élettörténete. Katalin áldozatkész, jó szándékú, mégsem tud boldogságot teremteni maga körül; az élet - családjáé és önmagáé is - "kifolyik ujjai közül". Ezt a jól ismert asszonytípust elemzi Szabó Magda finoman árnyalt megfigyeléseivel. Nemcsak jelenét, kapcsolatait, gátlásaiból törvényszerűen fakadó félreértéseit ábrázolja hitelesen, hanem személyisége kialakulását is. gyermekkorától kezdve egészen addig, míg fiatal vetélytársának, nevelt leányának engedi át férjét, és ő maga önként, szinte felszabadultan lép ki házasságából. Sejteni véljük: vidéken szabadabb, érettebb és talán boldogabb élet is várja. Csándy Katalin nem erőtlensége, hanem gyermekkora, neveltetése, gátlásai miatt tehetetlen. Környezetében mégis ő a legerősebb, mert a legtisztább ember, akit ösztönös jó szándéka segít felismerni és elviselni a körülötte élők megalkuvását.

A regény főszereplőjének élettörténetével a szerző olyan emberi sorsot ábrázol, melyben a beteljesülés és a boldogság, bár annak minden feltétele megvan, elérhetetlennek tűnik. Egy szeretni tudó, áldozatkész, ám tehetetlen nő személyiségfejlődését követhetjük végig úgy, hogy megfejtésében (hiszen 'Minden ember titok. Minden titok titok') a finom lélekábrázolás mellett az írónő vallomása is segítségünkre siet: 'Az én Danaidámnak az a bűne, hogy csak önmagára figyel élete kétharmad szakaszában, s nem veszi észre, hogy minden kor történelmi időszak, amelyben nemcsak alakul az emberi sors, hanem maga a benne élő is adhat jelzést, esetleg valami fordulatot a hazai vagy világtörténelemnek.' Csándy Katalin története az irodalmi, esztétikai értékén túl biztatás is lehet azok számára, akik felismerik a 'kilátástalan koordináták' közötti bukdácsolásukat, és mentik, ami életükből még menthető.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez