Heinrich BÖLL

BILIÁRD FÉL TÍZKOR

Böll ezúttal a maga módján lerövidített családregényt ír: három nemzedéket szerepeltet egy időben, és kivételesen az idősebbek is teljes súlyú figurák. Böll legösszetettebb és egyúttal leginkább stilizált regénye. A stilizáltság éppen abban mutatkozik meg, hogy egyetlen napon, 1958. szeptember 6-án játszódik a regény keret jellegű cselekménye. A Fähmel család az idős családfő, Joseph nagyapa nyolcvanadik születésnapját készül megünnepelni, ezen a napon tér vissza az elmegyógyintézetből Fähmelné, a nagymama, ezen a napon bukkan fel a Fähmel család jelenében Nettlinger, az egykori náci, ekkor jön haza huszonkét éves, részben kényszerű, részben önkéntes külföldi számkivetésből Robert Fähmel gyermekkori barátja és sógora, Schrella, s ugyancsak ezen a napon döbben rá Joseph, a fiú arra, hogy apja robbantotta fel a háború utolsó napjaiban a nagyapa életének fő művét, első nagy alkotását, amellyel megalapította a Fähmel-dinasztia hírnevét: a Sankt Anton-apátságot. A belső monológok, emlékezések, párbeszédek azonban fél évszázad német történelmét idézik fel. A családfő a század elején kezdte építészi pályafutását, hatalmas családról álmodozott, sok gyerekről, unokákról. A két világháború azonban roppant pusztítást végzett: az általa épített középületeket lerombolta, két fia pedig meghalt. Főművét, a Sankt Anton-kolostort egy őrült náci ezredes parancsára egyetlen életben maradt fia, Robert robbantotta fel, tisztán látva, hogy a "kultúrkincsek" pusztítása még mindig helyrehozhatóbb bűn, mint a jóvátehetetlen, esztelen emberölés. Robert Fähmel nem tud szabadulni azoktól a statikai képletektől, amelyek a pusztítás elvont formulái voltak számára a háborúban amikor robbantani volt kénytelen (részben ez a magyarázata jelképes érvényű, naponkénti biliárdozásának is).
Az író a szereplők tiszta és kérlelhetetlen erkölcsi számvetésén keresztül mond ítéletet a német múltról, de a cselekménybéli jelenről is, mely hozzákezd ugyan az újjáépítéshez, de amelyben a jó szándék és a tisztánlátás az őrültek házába költözik, a hajdani bűnösök viszont jólétben, ügyeskedve élik tovább üres életüket. Ezért vallja Robert: "...nem békültem meg a megbékélés szellemével, mert nem az elvakult buzgalom rombolt itt, hanem a gyűlölet, amely nem volt vak, s amelyből még megbánás sem fakadt".

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez