SÁRÁNDI József

MI AZ, HOGY HALHATATLANSÁG?

A kötet ajánlója, Tüskés Tibor írja, hogy Sárándi József a "fejlődő költők" közé tartozik, hiszen valóságszemlélete, versbeszéde és modora - ha lassan is - folyton változik, mélyül és gyarapodik. A teljes Sárándi-lírát reprezentáló legutóbbi kötet (Ingyencselekvés, 1995) óta született, vagyis az 1990-es években keletkezett verstermés arról győz meg, hogy csakugyan némi változás állt be a mű jellegében: a költő indulata, tapasztalatokon alapuló fölháborodása, dacos hetykesége, sokszor borzongató igazmondása, plebejus indíttatású valóságköltészete elmozdult az abszurd látás és a groteszk ábrázolásmód felé. Ugyan jellemzője maradt a váratlan fordulatok alkalmazása, az intellektuálisan izgalmas szövegalakítás, a tág asszociációk fölívelése, a kérdésföltevések heve, de mindez újabban furcsa "gellert kap" a fanyar humoron, keserű vagy játékos irónián, a groteszk hangoltságon, a néhol enigmatikus stíluson, a fanyar bölcsességen.
Már a kötetnyitó bevezető írás (Előshow) öniróniája, visszájára fordított sorslátása és történelemszemlélete, nyelvi játékossága jelzi, hogy a kötet versvilága kissé másként fog hatni az olvasóra, mint az eddig legtöbbször mellbevágó, meghökkentő Sárándi-versek (Fogatlan ország; Sóder; Okafogyott üdvösség; Ingyenfilozófia; Jellemrajz stb.). Persze változatlan maradt a költő rendkívül erős én-tudata, egocentrizmusa, de mégsem föltétlenül a lírai szubjektum áll a versek centrumában, inkább az ábrázolni kívánt jelenségre fókuszál a költő, erre reflektál, erre reagál a maga fennsőbbséges-ironikus-kivagyi módján. Úgy, ahogyan szülőföldjéhez szól: "A talpamig nem érsz, / de tiéd vagyok egészen" (Lápváros). Ez a távolságtartó - ha tetszik, alábecsülő - mégis résztvevő és sűrűn ellenpontozó, szembeállító figyelem egyéníti újabb verseit (Mi az, hogy halhatatlanság?; [Ész]lelet; Vesszőfutás; a Visszaverődések ciklus számozott darabjai stb.). Ez a kettős - egyszerre kívülálló és belüllevő - látásmód, szembesítő attitűd, az együttesen emlékidéző és valóságmegfigyelő fogalmazás, az állandósult kétkedés és magabiztosság ütköztetése gondolati súlyt kölcsönöz a verseknek, intellektuális rezgésbe hozza a gondolatokat és érzéseket, miközben létfilozófiai tartalommal dúsulnak a legköznapibb dolgok (Ősállandóság; Fohász; Lábjegyzet stb.). Ami viszont teljességgel változatlan költői világában, az erotikus és szerelmi lírájának szókimondása, a gondolatok kendőzetlen kifejezése, egyenes - már-már trágársággal határos - beszéde (Idill, avagy a csúnyaság dicsérete; Romantika; Pont jókor; Karóba húzlak; Haikuk stb.).
Az újabb versek gyűjteménye mutatja a Sárándi-líra változatlan és mozgásban lévő jellemvonásait, mozdíthatatlan és állandó tulajdonságait: a kibeszélés, a szókimondás, az intenzitás, a nyugtalanság maradandó mivoltát, illetve a mélyülést, a lendületes és groteszk játékosságot.
- Minden versolvasó igazi élménye lesz a kötet.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez