FINTA Éva

VISSZA A VÍZÖNTŐBE?

A kárpátaljai származású költőnő nemzedékének egyik legegyedibb, legvonzóbb alakja. Kötetei: Vállalkozás az örömre (1979); Idő - korongon (1988); A lét dicsérete (1991); Párkák (1993); Földközelben (1993). Verseinek változatlan erénye, hogy "jó olvasni őket". Kifejezésmódját kezdettől fogva magabiztos formai tudás, arányérzék, az ösztönös zeneiségen túli muzikalitás, továbbá a helyzetek, érzelmi viszonylatok drámaian plasztikus megragadása teszi megkapóan elevenné.

Közel másfél évtizede lépett a közönség elé utoljára önálló verseskönyvvel. Újabb kötete az azóta született verseit adja közre ciklusokba rendezve. Ami először megfogja az olvasót Finta Éva csodaszép verseiben, az a versbeszéd lágy, nyugodt líraisága, sorainak finoman játékos lüktetése, ám a klasszikus költői eszközök mesteri alkalmazásából megszülető harmóniát hol alig, hol meg jobban kihallható disszonanciák törik meg, a belső energiáknak, a lírai személyiség legbensőbb érzéseinek engedve szabad utat. Versei gyakran lírai naplójegyzetek, levelek, helyzetelemző, szabad versbe futó monológok. Gyakori bennük a kérdőmód: a költőnő lírai alapállása a sorsot, Istent faggató bizonyosságkeresés. Központi motívum verseiben az örök visszatérés és megújulás, melyet Finta Éva a személyes emberi lét apró mozzanataiból bont ki kozmikus távlatokban: a jövő idő jelenébe lépő anyaság újrakezdő akarásában (Duruzsuló kisfiamnak), az emlékezés múltat jelenné tévő perspektívájában, akárcsak az elmúlás nagy középkori költője, Villon verseinek parafrázisán keresztül.
A Horváth Anna kárpátaljai képzőművész grafikáival illusztrált szép, értékes, szellemileg is izgalmas kötet jó szívvel ajánlható az igényes gondolati líra kedvelőinek.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez