TORNAI József

LESZÁLLTAM ANYÁM ÖLÉBŐL

"Emlékezni: ez a legfontosabb érzékszervünk." Ezzel a felismeréssel zárja önéletrajzi visszatekintését Tornai József író-költő legújabb könyvében (2000), amely versei és prózai munkái megidézésével állítja önmaga és az olvasók elé saját emberi-művészi útját születésétől az öregségig, a húszas-harmincas évektől napjainkig.
Az életrajzot kibontó vallomásos esszék úgy kapcsolódnak össze egységes történetté, ahogyan a visszaemlékezés képei a gondolkodó ember tudatában a felszínre törnek: egy hang, hulló falevél, meleg színárnyalat, újsághír vagy fiókból előkerült képeslap - bármi megindítja az asszociációk végtelen láncolatát, amelyek Tornai gondolataiban aztán múltat dokumentáló írássá alakulnak. A két világháború közötti időszak Magyarországába, Dunaharasztira nyúlnak vissza az emlékezés szálai, felidézve a költő-író gyermekkorát, a szegényparasztok nehéz sorsát kényszerűségből vállaló apai házban kibontakozó alkotásvágyat. Tornai József tényeket sorakoztat föl, de nem dokumentálni akarja indulásának időszakát, sokkal inkább szellemi-értelmi - ha tetszik, művészi - fejlődésének meghatározó elemeit térképezi föl: első találkozását a megszálló orosz katonákkal, akik megtanították felismerni a kommunizmus demagógiáját; diákkori szerelmét, amely ember mivoltára ébresztette rá; kapcsolatát-barátságát Juhász Ferenccel, akivel a költői mesterséget próbálgatták, és akinek forradalmi-materialista, szemináriumi intelmei megalapozták benne a minden (vallásos és ideológiai) dogmától való természetes elkülönülést. Az emlékképek az életrajz kronológiájába rendeződve kísérik pályája szakaszain gyári munkás korszakától kezdve első versének az Új Hangban történő megjelenésén keresztül (1955) a forradalom alatt (Eörsi Istvánnal és Derzsi Sándorral) illegális lapot indító közéleti ember magára találásáig, majd az ötvenes-hatvanas évek elejéig, amikor Tornai József, az alkotó végre magára találhatott és méltó rangra emelkedhetett a hazai irodalmi életben. A Magvető Kiadó egykori világa, a Belvárosi Társaság alkotó köre Sükösd Mihály, Csoóri Sándor, Gyurkó László, később Orbán Ottó, Horgas Béla vagy Hernádi Gyula szellemi társasága határozta meg azt a közösséget, amely nemcsak a költő kiteljesedését, de a hazai irodalmi-szellemi életet is ellátta védjegyével. Tanulás, verses és prózai kötetek, drámai alkotások mutatják az utat, amelynek megfogható, felmutatható értelmét Tornai József kutatja: a kifelé fordulás jegyeit, amelyek a belső megigazulás lépcsőfokait is jelentik; az ember küzdelmét a Paradicsom visszanyeréséért, amelyet csak írásaiban lelhet föl, de amely éppen a felmutatás során távolodik egyre messzebb az emberi lényegtől. A kötet részben adatokkal és állításokkal hitelesített élet- és pályarajz, részben egy művész kínzó útkeresésének a vázlata. Tornai saját eszmei fejlődésének célját és tanulságait mérlegelve kutatja az autonóm ember és a metafizikum összefüggéseit, amelyet végül is a legegyetemesebb emberi meghatározóban, a szabadságban talál meg. Abban a szabadságban, amelynek lényege az önmagunkat való meghaladás, eszköze pedig a gondolkodás, a szeretet, a részvét, végül a döntés és a helyes cselekedet - maga a leírt gondolat.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez