BEKE György

CSÁNGÓK GYÓNTATÓJA

Az irodalmi riport nagymestere, Beke György a "gyóntatópap" szemérmes tisztességével mesél a csángó magyarok életéről. Gondok, gyötrelmes kérdések leltára ez a kötet, de annál jóval több is: afféle oknyomozás, amely azt kívánja földeríteni, miféle ördögi módszerekkel próbálta meg az előző rendszer életlehetőségeiket fölszámolni, kivált, hogyan akarta nemzeti önazonosság-tudatát, közösségi értékszemléletét, hagyományrendszerét szétzúzni, sajátossága méltóságában megalázni, szellemiségét elpusztítani, és a társadalommal, amelyben él, szembeállítani. Naív festők képei látszanak megelevenedni az elbeszélések nyomán, olyan emberek arcéle rajzolódik ki, akik romlatlan tisztaságukban őrzik egy letűnt világ minden valódi értékét, és archaizáló nyelvükben, gyönyörű, népi hímzéseikben viszik tovább azt az örökséget, amellyel megáldotta, verte őket a sors. Mégis végtelen türelemmel viselik alávetettségüket, ám ez nem a szervilizmus alázata, hiszen pontosan érzékelhető, hogy a lelkük mélyén mindegyikük tudja, hol a helye a világban, és ez az az erő, amely belső tartást ad itt mindannyiuknak. Ezek a kisebbségi sorsban élő novellahősök mindig kettős szorításban szenvednek, hiszen esetleges erkölcsi torzulásaik, az önzés és az irígység, vagy éppen ellenkezőleg, az önzetlenség, szeretet, bizalom, de túl ezen még a családi viszályok is magukon viselik annak stigmáját, hogy a kisebbségi lét porlasztja a hétköznapjaikat, és ez a leghétköznapibb döntéseiket is megnehezíti. Ám ezek az emberek mégis boldogok, mert a lelkük mélyén tudják, hogy ez a világtól szinte elzárt kis közösség olyan megtartó erővel bír, amilyen után - ebben a mai elembertelenedett világban - sokan csak vágyakozhatnak. A kötet elbeszélései, a méltatlan sorsú csángókért szóló lírai "balladává" olvadnak össze.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez