KEMÉNY István

HIDEG

A 90-es évek magányos költője, irányzatokhoz nehezen sorolható alkotója Kemény István. 1996-2000 között keletkezett újabb verseinek kicsiny gyűjteménye újfent arról győzi meg az olvasót, hogy kevesen ismerik úgy az "átjárást" a vers epikus élmény-talapzata és spirituális lényege között, mint ő. Keresetlenül, egyszerű szavakkal, köznapi természetességgel, szinte tárgyiasan tud szólni elvont dolgokról: "Átadom a korszakot. Működik. / Ezek a kulcsok. Rend van. / Ezek a kulcsfigurák" (Dél). És megfordítva: úgy beszél konkrétumokról, hogy érezni a szavak mögött a csak általa sugárzott szubjektivitást, a személyes hitelességet, a sajátos elvonatkoztatást (A tévé; A rádió; A műanyag stb.). Keménynél eltűnik a távolság tárgyi motívum és belső hang között, vagy éppen egymásba csúszik epikus mozzanat és intellektuális, emocionális rétegezettség - például így: "Én közvetlenül a gonosz / idők után születtem, / ott is maradt a dátum" (A dátum), vagy eképpen: "Tanultam gyónni, de csak pár alapszóig jutottam / igen, nem, talán" (Tanultam gyónni). Egyszerű, költőietlen szavakkal, az élőbeszéd, az eszköztelen nyelvhasználat benyomását keltve jeleníti meg az ember külső és belső világát, illetve az ezek közötti folytonos átjárást, sokszor egyetlen képbe, metaforába sűrítve a kettős mikrovilágot (Keresztény és közép; Programok az útvesztőben; Eladtam magam stb.). Kemény István tehát "mesél", ám a történet másról szól, mint a mese; szól a háborús helyzetek elviselhetetlenségéről, a humánum égető hiányáról, a barátságok kiüresedéséről, az álságos viselkedésről, a lélek megannyi bizonytalanságáról, a dolgok összemérhetetlenségéről - eközben pedig az apját, az üzenetrögzítőt vagy a fákra festett turistajelzést emlegeti. Nem ügyes poétikai trükkökkel kápráztat el, nem formai bravúrokkal brillíroz, hanem azt érzékelteti, hogy a szavak között van-lehet egy nem szokványos, mögöttes kontextus, a szavaknak van egy másképp szóló, lírai jelentése, emeltebb összefüggése (Valami a vérről; A bujócska; Nem csodajel stb.).
Kemény István kevésbé "üzen", inkább megérzékít, megsejtet valami fontosat és többnyire szokatlant az unalomig ismert világból. - Minden értő versolvasó számára fölfedezendő kötet.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez