PINTÉR Tibor

A KÉPEZŐ ÁRNYÉKA

Az alapvetően reflexív jellegű lírát művelő Pintér Tibor ezúttal a maga verses életrajzi töredékeinek sorát alkotta meg, éspedig úgy, hogy közli a családi fényképalbum számos felvételét, ezekhez fűz néhány soros, töredékes, hol impresszionista, hol expresszionista hangvételű, rendszerint absztrakción alapuló kommentárokat, általánosító megjegyzéseket. Kötete tanúságtétel a családi hagyományok, a szülők életvilágának továbbvitelére, hiszen a hajdani amatőr képeken megjelennek a szülők, rokonok és az ő gyermekkora, azután az 1950-es, 60-as évek Budapestje - ezek mellé illeszti a maga fragmentumait. A hajdani képekkel és a mai szövegekkel létrejött szó-kép alakzatok nemcsak a múltat idézik a maga köznapi valóságában, hanem az utókor dezilluzionált vélekedését is hordozzák; a számos nyelvi leleményt, szójátékot, stiláris ötletet soroló írások afféle posztmodern visszatekintések, nyelvi dekonstrukciók az elmúlt évtizedekre. A kötet második fele szójátékokban ugyancsak bővelkedő - immár versszerű - versek gyűjteménye. Ezekben is dominál a megnevezés bravúrossága, különcsége, parodisztikus- humoros mivolta, különösen az enigmatikus (Autodafé 1-22) és az aforisztikus (A tuti nóvum) művek hatnak valóságos szópetárdaként.
Pintér Tibor különös, vállaltan egyedi versvilága nem adja meg könnyen magát az olvasónak, hiszen valósággal "megfejtéseket" követelnek - a "kísérlet" típusú irodalom kedvelőitől.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez