BÁRCZY János

ŐSZI ÉJSZAKÁK

Bárczy János regénye önéletrajzi ihletésű alkotás. Egyetlen éjszaka játszódik egy nyaralóban, ahol az öreg vak író és fél lábára béna felesége álmatlanul, meg-megszakított beszélgetésekkel töltik az időt. A többnyire párbeszédekből és az öreg író belső monológjaiból felépülő kisregény témája az elmúlás, az öregedés és az elmúltakra való visszaemlékezés. Az író egykor katonatiszt volt, s a háború után is szolgált az új demokratikus hadseregben. A kezdődő diktatúrában azonban nem volt hajlandó a besúgói szerepre, ezért leszerelt. Nem sokkal később megvakult. A történelmi viharokat átélt átlagember panasza és fájdalma szólal meg a könyvben: az egyéni akarat kevés volt, magasabb erők szóltak bele életükbe.
A mű teles-tele van szőve a világ sorsáról, az elmúlásról szóló, meglehetősen lapos elmélkedésekkel, például: Nem emberi már a világ, bár mikor volt emberi. Vagy: Az elmúlás nem büntetés, hanem az élet elválaszthatatlan része. A példákat lehetne folytatni; ehhez hasonló banalitásokkal az olvasó sűrűn találkozhat. Ugyancsak sok zökkenőre lel a szöveg stilisztikumában. Számos közhelyszerű fordulat és nyelvhelyességi hiba "tarkítja" a regényt, az utóbbiak közül példaként most csak a "lekonferál" igét említem. Ezért a könyv inkább csak sorsdokumentum.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez