BERKESI András

BARÁTOK

Berkesi ebben a regényében két rendkívüli ember barátságának négy évtizedes útját dolgozza fel. A történet kezdetének színhelye a Drávához közel eső fiktív németajkú település, Bodajk, ahol a mű hősei ifjúságukat töltik. Zala Miklós, egy tizenkilences vörös katona és a korán árvaságra jutott, sorsára hagyatott Dávid Imre itt köt barátságot a háború közepén. Végig kísérhetjük, hogyan válnak az illegalitásban működő kommunista párt aktivistáivá, miként veszik fel a harcot a helység volksbundistáival, s vészelik át a lebukásukat követően a börtönt, a kínzásokat. A felszabadulás után mindketten a Szovjetúnióban tanulnak tovább. Friss mérnöki diplomával térnek vissza és egy tipikus nagyvállalat vezérigazgatóságán helyezkednek el. Imre nem bírja sokáig a főváros zaját, visszatér ifjúsága színhelyére, elvállalja az ottani gyár igazgatását. Miklós sorsa rosszabbra fordul, nyomasztják családi problémái, nem képes elviselni a körülötte folyó visszaéléseket, végső megoldásként barátja által szervezett gyár főmérnöke lesz. Kettejük kapcsolata itt szenved hajótörést...
Meglehetősen kiagyalt, erőltetett történet, amely különös előszeretettel él az akkori politikai áramlat hamis fegyvertárából kölcsönzött eszközökkel.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez