ANCSEL Éva

HÁROM TANULMÁNY

Ancsel Éva filozófiai tárgyú könyvei, tanulmányai hallatlanul népszerűek. Szerzőjük úgy tudja "tálalni" a filozófiai problémákat, hogy azok szinte csevegésnek tűnnek, mindenki számára megérthetővé teszik azt, amit a filozófiatörténet klasszikusai művében csak a beavatottak, a szakértők tehetnek magukévá. Mindhárom könyv a filozófia két klasszikus részdiszciplínájának újszerű, egységes megközelítését kínálja, anélkül, hogy tankönyvvé, részmonográfiává tördelődne: etikai és történelemfilozófiai problémák állnak mindhárom középpontjában. E két terület - bár már igen sokszor megkísérelték elszakítani őket egymástól - szervesen összetartozik. Ancsel Éva művének legnagyobb jelentősége, hogy szerves egymásraépülésüket, problémáik, filozofémáik organikus egységét nemcsak tételezi, de bizonyítja, vertikálja is. Külön erénye még a három műnek, hogy igen sokszor utalnak megvilágító, magyarázó, értelmező szépirodalmi példákra. Irodalom és filozófia ugyan nem keverednek a szerző gondolatrendszerében, de a megfelelő történelmi, illetve etikai alternatívákat kitűnően tudja - általában klasszikus, mindenki által ismert - művek szereplőivel, helyzeteivel illusztrálni.
- A könyv minden olvasónak, filozófiában kevésbé járatosnak is tartalmas időtöltéssel szolgál.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez