CSAPDALAKÓ
A külföldi tudósítók, újságírók különös jelenségre lesznek
figyelmesek. A háborúban álló ország fővárosa felett megjelennek az
ellenséges repülőgépek, iskolaköröket írnak le, többször is feltűnnek
az Elnöki Palota felett, ám a légvédelmi rakéták hallgatnak. A gépeket
mi sem zavarja különös és váratlan röptükben. A riporterek
fényképeznek, figyelnek, találgatnak. Végül megnyílik a gépek alja,
"bombák" zuhannak a fővárosra: összekötözött, élő emberek sokasága
hull a városra (Turisták). Egy kislány és egy kisfiú a homokozóban
játszanak. Egy verebet és egy varangyosbékát fogtak, azokat próbálják
a különböző játékmintákban elhelyezni. Nehezen megy a dolog, előbb
falhoz csapkodják a békát, majd rátipornak, végül palacsintává
lapítják. Édesanyjuk akkor szólítja őket tízóraizni (A békacomb). A
szerző és Albert Einstein a Paradicsomkertben vacakolnak. Minden
kopár, kietlen, puszta, ám ők tudják, hogy a föld alatt csírák
sokasága rejtőzik, a patakban halikrák tömege várja az életrekelést.
Swift és Bosch látogatják meg őket. Elégedetlenek a Paradicsommal,
ahol az Úristen is szenilisen rakosgat csak. Nyilvánvaló, hogy nem az
első Paradicsomról van szó, hanem csak egy haldokló Isten
képzelődéseiről (Kerti dolgok). Ilyen és hasonló írásokból áll a
kötet, Andrassew Iván apokaliptikus, szenvtelen szövegszerkesztésű,
dermesztően rémületes, hideget árasztó prózavers-kötete. Az elbeszélő
attitűd a közömbös objektivitásé, a tárgy szinte minden darabban a
köznapokban meghúzódó, latens szörnyűség, kegyetlenség, embertelenség,
a lét démonisága. Az egyes darabok is, a kötet egésze is annak
köszönheti borzongató szépségét, hogy a szerző végig megőrzi benne a
szembenézés, a tudomásulvétel, a regisztrálás bátorságát. Nem old, nem
lazít a szövegen, nem érzékenyül el, nem próbálja gyengíteni a hatást,
óvakodik a humortól, még az akasztófahumortól is. |