DOBAI Péter

PÁRBAJ, TÜKÖRBEN

Dobai Péter novelláinak foglalata a vaskos kötet. Az író négy ciklusba (Játék a szobákkal; Sakktábla, két figurával; Mint befagyott emlékezet; Hazám a városban) rendezte azokat az írásokat, amelyek különböző irodalmi folyóiratokban vagy antológiákban már olvashatók voltak. A Játék a szobákkal ciklus novellái, azonos kötetcímmel már megjelentek, hasonlóképpen a Sakktábla, két figurával című kötet elbeszélései is. Az írások legszembetűnőbb közös karakterjegye a személyesség. A Dobai versek hatására törekvő, formára koncentráló szemléletével, a regények személytelen, történelmi témáival szemben ezek a novellák kortársainak - a hetvenes években harmincéveseknek - a gondjait, életformáját közvetítik (Görcs és evidencia; Gótika; Régi magyar mesterségek stb.), és valamennyi írásban az életforma és személyiségkeresés kínlódással teli stációi rajzolódnak ki (Alapműveletek). A leírt cselekmények gyakori képlete a közönséges, hétköznapi élethelyzetek váratlan megbillenése. A különleges szituációknak, szokatlan találkozásoknak ez az előszeretete, vagyis az írói hajlam az emberi extrémitások iránt, arról árulkodik, hogy Dobai szemléletmódja szerint az élet, a világ szabályossága álarc, amely mögött éppen a rendkívüli, szabálytalan pillanatokban villan meg a lényeg, azaz a valóság. A kötet jónéhány novellájában a férfi és nő kapcsolatát, a körülmények befolyásoló hatalmát, az összetartozást, és az ennek ellenére is megmaradó magányt vizsgálja; dinamikus, erős vonásokkal megírt történeteit valami különös, egyéni hangulattal színezve. A külföldre menekült lány évek elteltével visszatér Magyarországra, és itt egy benzinkútnál találkozik élete nagy szerelmével. Kettejük párbeszédében a szerző a talaját vesztett emberek ködös, érzelmi bizonytalanságát tükröző, kiúttalan sorsát festi meg (Tankolás). Lebegő, sorstalan hősök keresik partnerükben azt a pillanatnyi pihenést, megnyugvást, melyet soha nem találhatnak meg (Útlevél; Esély). Az érzelmi hangsúly dominál nem egy írásában, de néhány novella "drasztikusabb" hangvételével a "naturalista" stílust képviseli (Szippantó; Hétfő, mészárszék). A kötet záró részében Dobai személyes élményeit közli Budapest hét közteréről. Rövid történeti, kultúrtörténeti adatközlés, és a családi emlékek fölidézése hatják át ezeket az írásokat.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez