FEKETE István
A MAGAM ERDEIBEN
"A magam vizein horgászgattam, a magam erdeiben vadászgattam, ahová
másnak nem volt sem horgászengedélye, sem vadászjegye, és most már nem
is lehet soha, mert ezek a vizek elapadtak, ezek az erdők elmúltak, és
csak álmaimban és írásaimban élnek, ha nem is Żörökké® de talán
sokáig, nagyon sokáig" - ezekkel, a címadó elbeszélés lírai soraival
ajánlja olvasói figyelmébe kötetét a szerző, nem sejtve, hogy vágya -
az írások kötetbe rendezve megjelenjenek - csak halála után, harminc
esztendővel valósulhatott meg. Az idei esztendő kettős évforduló,
egyfelől az író születésének (1900-1970) századik, másfelől halálának
harmincadik esztendejére emlékezhetnek tisztelői. A jeles évforduló
alkalmából született meg ez a kötet, amely a régi folyóiratokban,
újságokban vagy kéziratban föllelhető novellákból válogatott egy tarka
csokorra valót. S ha az olvasó kész követni Fekete Istvánt az általa
kijelölt úton, egészen bizonyos, hogy szívet melengető élményben lesz
része. Hiszen ezekben az elbeszélésekben (Áprilir; Május; Júliusban;
Áradás; Optimizmus) a természet szinte megéledni látszik, és az azzal
szoros kapcsolatban együtt élő ember sziluettje bontakozik ki. És
ennek az embernek az írásait a mélységes humanizmus, a derüs
életlátás, az emberség máig hatóan elevenné teszi. |