Jean GENET
A TOLVAJ NAPLÓJA
Abban a francia literatúrában, ahol nemcsak a klasszicizmusnak,
hanem a bűnök, fegyencsorsok ábrázolásának is nagy-nagy tradíciója van
(például Villon költészete révén), Genet ezen könyve sem véletlenül
tartozik a "nagy művek" közé. Sartre írt róla alapvető tanulmányt, az
egzisztencializmus jegyében értelmezett próza mintájaként. Valódi
önéletrajzi mű ez, a későbbi drámaíró híresség ugyanis ifjúsága éveit
a tolvajok, selyemfiúk, pederaszták, utcalányok körében, illetőleg
börtönökben, fegyenctelepeken, továbbá csavargóként élte végig. A
barcelonai koldusnegyedektől sodródik végig a világháborús Európán -
még Közép-Európában is megfordulva - francia, olasz, belga és más
országbeli vagányok, sötét, de betyárszerűen karakteres bűnözők
közegében. Sorsa jelképes, már-már mitikus színterévé válik a
fegyensziget, Guyana, ahol az egyenlítői forróságban, de a rabok
félelmetesen feszes, erőteljes közösségében kell elviselni a létezést.
Mindezt a gondolatilag, szellemileg intenzíven elaborált élményt az
érzelmek, szerelmi kapcsolatok drámáinak és boldogító benyomásainak
analízise hatja át a férfiszerelem erőteljes színekkel festett
formációiban. "A cinkossághoz, mely egyesít bennünket, hozzájárul még
egy titkos egyezség, egy finom szálakból szőtt szövetség, melyet
nehezen tudna bármi széttépni... ez pedig szerelmes éjszakáink emléke,
vagy egy-egy rövid szerelmes beszélgetésé..." - így, ilyen futamokban
idézi meg Genet a melankolikus Armand-t, az ironikus Stilitanót és a
többi bűnöző fiút, szerelmeit.
|