Günter GRASS

A HAL

A politikai közszerepléséről is közismert Grass a hetvenes évek elején írta meg A Hal című regényt, ami - az Utószót író Almási Miklós szavait idézve - "minden idők legnagyobb könyvsikere lett, már az első évben hatszázezer példány fogyott el belőle".

Szokatlan szerkesztésű művel találkozik az olvasó. Hagyományos értelemben nincs a könyvben időrendben haladó, folyamatos elbeszélés. Inkább különböző epizódok mozaikszerű összekapcsolásának tekinthető, amelyeket összefűz a címben megjelölt Hal állandó jelenléte. A regénynek nincs hagyományos értelemben vett főszereplője sem. A regény elbeszélője, a képzeletbeli író feleségének, Ilsebillnek a terhessége alatt meséli el a történteket, s a kilenc fejezetre osztott mű végén megszülető gyermek egyben a megírás folyamatának szimbolikus megfelelője is. A címszereplő Hal a Grimm-meséből ismert történet tanúsága szerint szabadon bocsátása zálogaként három kívánság teljesítését ígéri, de végül az asszony telhetetlensége magával hozza a szerencse elpártolását. Grass a közismert meséből kölcsönzi a Hal alakját, de kissé átformálja a történetet. A hajdani matriarchátus korában az ő segedelmével szabadulnak fel a férfiak a női kötöttségektől, s kezdetét veszi az apajogú társadalom korszaka. Az elbeszélő írja: "úgy beszélek én is a Halról, mintha csak az az egy létezne, az a mindentudó, aki bármikori előidézéseim során ellátott tanáccsal, oktatott, indoktrinált, férfiúságra nevelt, és kategorikusan eligazított annak dolgában, hogy mi módon kell az asszonynépet engedelmes ágymelegnek megtartani, és hogyan idomítani egyaránt vidám kedélyűvé és szótlanul béketűrővé."

Az elbeszélő a történet folyamán kilenc asszony, kilenc szakácsnő sorsát idézi fel - a matriarchátus ősanyjától napjainkig, s ezáltal az emberi történelem több ezer évét járja be. Ennek a több ezer évnek a résztvevője a Hal is, s - elbeszélése szerint - maga a fiktív író is, hisz valamennyi nőalakhoz személyes viszony fűzte. Fölmerül tehát, kicsoda is ez a Hal? Ismét az elbeszélőt idézzük: "hal képét is magára öltheti a Gonosz? A megszemélyesített kapitalizmussal állnak-e szemközt? Vagy ami még ellentmondásosabb: netalán a hegeli Világszellem szólal meg újabban ezen a módon." A Hal - annyi bizonyos - a történelem irányító szelleme. Kezdetben a férfiak felszabadulását támogatta, a történelem során azonban a másik nem harcát is segítette. A Hal célja: ne kerüljön a másik fölébe egyik nem se.

A regény - eddig is látható - több meseszálon folyik. A terhesség kilenc hónapja adja az elbeszélés idejét, ebbe ékelődik az író történelmi "utazása", a kilenc szakácsnő alakjának megrajzolása. A harmadik meseszálon pedig a Hal bírósági tárgyalása folyik. A nők a jelenben ismét kifogják a Halat, de most nem engedik szabadon, hanem bíróság elé állítják - mert a férfiak "történelemcsinálását" támogatta. A Hal elbeszélései is külön történetet képeznek az elbeszélésben, s ezáltal még jobban megtöredezik a regény cselekményszála. A történet végén megmarad a kérdés: kinek a pártját fogja ezentúl a Hal? Az utószót író Almási Miklós szerint mindkét nemnek a saját lényege kiteljesítését kell célba vennie, nem szabad a másik felségterületére" tévednie. Ilyen értelemben a nőemancipáció harsány hívei ellen szólna a végkicsengés. De nem ez a regény fő mondandója, lényeges üzenete. Vagy nemcsak ez. Grass az emberiség fejlődéséről, a haladásról is képet fest, valójában ezt a célt szolgálja a "történelmi kalandozás" a múltban. Rengeteg apró történet, epizód tarkítja az elbeszélést, s ezeken vall - hol humorosan, hol ironikusan - Grass az emberiség kacskaringós útjáról. Játék és valóság, mese és valódi történelem mindaz, ami a páratlan csillogású regényben kitárulkozik.

Grass könyve fontos üzenetet hordoz, a versbetétekkel tarkított rengeteg nyelvi leleményt hordozó szöveg már önmagában is élvezetet nyújt. A modern regénytechnikától nem idegenkedő olvasóknak nagy öröme lesz benne.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez