Martin HEIDEGGER

A MŰALKOTÁS EREDETE

A két világháború közti időszak századunk rendkívüli szellemi felvirágzását hozta magával. "A korszak filozófiájában az általános életérzés módosulása abban nyilvánult meg, hogy a 19. század második felében uralkodó, a kanti kritikai idealizmus megújulásából származó filozófia egy csapásra elvesztette hitelét" - írja Hans-Georg Cadamer bevezetőjében. A neokantianizmus elégtelenségét elsőként Friedrich Nietzsche a platonizmus és a kereszténység kritizálásával mondta ki, ahogyan gondolati elődje, Sören Kierkegaard is a spekulatív idealizmust választotta bírálata tárgyául. Az "élet" és az "egzisztencia" filozófiai kategóriái születnek meg ez idő tájt, s Martin Heidegger Lét és idő című művével hihetetlen gyorsasággal és erővel közvetítette azt az új szellemet, amely az emberi létezést úgy fogja fel, hogy tudatában van végességének és épp ezáltal vállalja azt.

1935-ben a szenzáció erejével hatott Heidegger néhány előadása, amelyekben a műalkotás eredetét tárgyalta. A munka végül csak az ötvenes évek elején látott napvilágot, de már jóval előbb nagy hatással volt a kor gondolkodására. Heidegger filozófiájának nóvuma új fogalmiságában rejlik. A heidegger-i világfogalom, mint az "egész" fogalma a föld misztikus, gnosztikus, inkább csak a költészetben otthonra lelő fogalmával áll ellentétben, örök vitában. Heidegger számára a "szép" a Formán nyugszik, de a Forma és Anyag, mint "eszközök" jelennek meg filozófiájában - a művészet több náluk: lényege szerint az, ami a létező igazságát előhozza. Felfogása szerint a műalkotás nem tárgy, hanem magát a létet az igazság megtörténéseként ragadja meg. A műalkotással valami új jön létre a világ konstellációjában - eseményként történik meg a lét megvilágítódása. Heidegger filozófiájában minden művészet a lényegét tekintve - költészet. Igaz, önkényes módon vezeti vissza az építészetet, zenét, képzőművészetet a költészetig, amely a nyelvi létezésbe zárt volta miatt különös fontosságot nyer - hiszen a szavak teszik nyílttá a létezőt, napvilágra hozván a kimondhatatlant. Értelmezése szerint a nyelv lényegi értelemben költészet; mert a poézis a nyelvben történik meg, a nyelv óvja meg a költészet eredendő lényegét. E filozófiában a művészet lényegszerűen történeti, így van történelme s egyben magát a történelmet alapozza meg.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez