David HUME

TANULMÁNY AZ EMBERI ÉRTELEMRŐL

Hume, David 1748-ban megjelent tanulmánya az újkori filozófiai racionalizmus Descartes által elindított folyamatának különleges állomása. Kerülve minden homályt és bölcseleti bonyolultságot, a "józan ész"-re támaszkodva mutatja ki az emberi gondolkodás korlátait, a megismerés biztos és bizonytalan tartományait. A Locke- és a Berkeley-féle empirizmus túlzásai nélkül szögezi le: minden eszménk a benyomásokból, a közvetlen érzéki tapasztalatokból ered. Finom elmeéllel - a tévedés lehetőségét is fenntartva - legbővebben az ok és az okozat, a szükségszerűség és véletlen fogalmait boncolja, megállapításai ezeken a területeken a legidőtállóbbak: Bertrand Russel szerint a kazualitás modern filozófiája voltaképpen Hume-mal kezdődött. Hume elismer ugyan egy "Legfőbb Lényt", a teológiát és a csodákat azonban a költészet birodalmába utasítja. Álláspontja egyfajta józan szkepticizmus: a biztosnak, kézenfekvőnek hitt ismeretek kritikáját hangsúlyozza szüntelen. Bár némelyek szerint az emberi ismeretről való kritikus nézetei a későbbi irracionalizmus számára nyitottak (Kant közvetítésével) utat: a mai olvasó szellemes, világos, "könnyű stílusban tartott" - bálványromboló - fejtegetéseket kap kézhez. - A filozófiai tanulmányokat folytatók alapművei közé tartozik.



Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez