David HUME
TANULMÁNY AZ EMBERI ÉRTELEMRŐL
Hume, David 1748-ban megjelent tanulmánya az újkori filozófiai racionalizmus
Descartes
által elindított folyamatának
különleges állomása. Kerülve minden homályt és bölcseleti
bonyolultságot, a "józan ész"-re támaszkodva mutatja ki az
emberi gondolkodás korlátait, a megismerés biztos és
bizonytalan tartományait. A
Locke- és a Berkeley-féle
empirizmus túlzásai nélkül szögezi le: minden eszménk a
benyomásokból, a közvetlen érzéki tapasztalatokból ered. Finom
elmeéllel - a tévedés lehetőségét is fenntartva - legbővebben
az ok és az okozat, a szükségszerűség és véletlen fogalmait
boncolja, megállapításai ezeken a területeken a
legidőtállóbbak:
Bertrand Russel
szerint a kazualitás modern
filozófiája voltaképpen Hume-mal kezdődött. Hume elismer ugyan
egy "Legfőbb Lényt", a teológiát és a csodákat azonban a
költészet birodalmába utasítja. Álláspontja egyfajta józan
szkepticizmus: a biztosnak, kézenfekvőnek hitt ismeretek
kritikáját hangsúlyozza szüntelen. Bár némelyek szerint az
emberi ismeretről való kritikus nézetei a későbbi
irracionalizmus számára nyitottak
(Kant
közvetítésével) utat: a
mai olvasó szellemes, világos, "könnyű stílusban tartott" -
bálványromboló - fejtegetéseket kap kézhez. - A filozófiai
tanulmányokat folytatók alapművei közé tartozik.
|