JÓKAI Mór

KÁRPÁTHY ZOLTÁN

A regény a magyar reformkor atmoszféráját kívánja érzékeltetni, szereplőinek sorsa azonban nem fűződik szorosan a társadalmi törekvéshez. A könyv megírásának célja a szerző utószava szerint: Kárpáthy Zoltán növekedése, magára találása közben végigkövetni a gyermekkori nevelés eredményeit -, tehát fejlődéslélektani rajzot ad. A főhős azonban már szinte az első oldalakon teljes a tökéletességben, mintahogy ő sem kételkedik sohasem önmagában.

Ebben a regényben sem a történelmi háttér, sem a meseszövés nem mozgalmas: a cselekmény fő váza Kárpáthy Abellino pere unokaöccse vagyonáért - s ezen belül, különféle alkalmak során Zoltán lelki nagyságának bemutatása. Az "ellenség" táborában Vilma szentimentális szerelme, és lassan hervadó élete mindössze egyetlen lényeges ponton találkozik Zoltánéval. A regény igazából két szempontból érdekes: az egyik a mellékalakok korhű, realisztikus és nagyon színes ábrázolása, a másik pedig néhány, a történelmi időszakra jellemző esemény megörökítése, például a követválasztás és főleg a pesti árvíz. Ez utóbbi a könyv kiemelkedően legszebb, megrázóan érdekes, érzékletes, patetikusságában is felemelő része: olyan irodalmi remeklés, melynek értékeire a Jókait ritkán olvasók figyelmét is fel kell hívni. Wesselényi romantikus lelkesedéssel rajzolt alakját és a nagy árvíz tragikus napjait a könyv minden olvasója előtt felejthetetlenné teszi.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez