KAPECY Zsuzsa

AZ ANGYALOK MÁR A VÁROSBAN VANNAK

Kapecz Zsuzsát már a Tükörírás című regénye is érett, tehetséges írónak mutatta. Legújabb kötetének, Az angyalok már a városban vannak című elbeszélésgyűjteményének írásaiban különös tehetséggel ábrázolja a nagyvárosban élő emberek nyomorúságát, kiszolgáltatottságát, miközben lehetetlen fizikai valójuk ellenpontjaként felvillantja a mindannyiukban ott lappangó emberséget (A macska; A halak nem hazudnak - ez utóbbi elbeszélése a Holmi című irodalmi folyóirat novellapályázatán díjnyertes volt). Szociografikus hitelességgel, ám a szépirodalom gazdag eszköztárának segítségével mesterien ragadja meg azokat a hangulatokat, melyek a széthulló családokat jellemzik. Azt a pillanatot, amikor - a "túlélés" reményében - még mindenáron egymásba akarnak kapaszkodni, de ezek az elkeseredett kísérletek már nem vezethetnek sehova, hiszen kicsinyes bosszúik, hiábavaló, egymás elleni tusakodásaik már halálra ítélték a kapcsolatot (Borleves). Ritka, szívmelengető empátiával szól az összetartozó csavargók életéről, vagy az intézeti kiszolgáltatottságot nehezen elviselő kamaszgyerekekről (Május). A kötet novellái közül kiemelkedik a Schön Zsófi önéletírásából, mely a címszereplő második világháborús élményeit olyan reveláló erővel közvetíti, hogy az olvasónak az az érzése, Zsófi maga az, aki gondolatait papírra vetette.
Az elbeszélések mindannyiunkat érintő emberi, életközeli, sokszor megrázó problémákról szólnak. Kapecz Zsuzsa tagadhatatlan érdeme az, hogy megrázó "életképei" ellenére, a legreménytelenebb, "legmocskosabb" helyzetben is képes elhitetni olvasóival, hogy igenis van remény, és mindannyiunk feladata, célja lehet, hogy megtaláljuk az elveszettnek hitt szépséget.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez