Stephen KING

A HOLTSÁV

A szerző kiemelkedő képviselője a jellegzetes amerikai műfajnak, a pszichohorrornak. A holtsáv hőse John Smith rövid élete során kétszer szenved súlyos fejsérülést. Először alig hatesztendős korában jégpályán esik el, akkor úgy tűnik, egy nagyméretű dudorral megússza. Alig figyel rá, hogy ettől kezdve halovány megérzései vannak: például meg tudja mondani egy-egy elveszett tárgy rejtekhelyét. Ilyenfajta képességeit egy vásár mutatványos bódéiban kamatoztatja igazán. Fiatal tanárként, szerelmével Sarahval betéved egy szerencsekerékhez és ott több mint ötszáz dollárt nyer. A szépen induló este balesettel végződik, Jonny egy taxiban ülve karambolozik és olyan súlyos fejsérülést szenved, hogy öt évig kómában fekszik egy kórházban. Csodaszámba menően felépül, és ettől kezdve furábbnál furább dolgok történnek körülötte. Megfogja ápolónője kezét és közli vele, hogy lakása kigyulladt, egy hitetlenkedő riporter medalionját megfogva beszámol hőn szeretett nővére tragikus sorsáról. A rendőrség is segítségét kéri egy többszörös gyilkos fojtogató kilétének a felderítésére. Legfontosabb akcióját azonban saját jószántából kezdi el. Rájön, hogy egy pojácaszerű politikus a világtörténelem új Hitlere lehet, hacsak nem állítja meg valaki...
- Végig izgalmas, helyenként szépírói eszközökkel megírt munka a műfaj kedvelőinek "letehetetlen" olvasmánya.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez