KONRÁD György

A CINKOS

A könyv szemléletmódjában, stílusában az író korábbi regényeihez kapcsolódik (A látogató, A városalapító), de eseménydúsabb amazoknál. Ténylegesem mintegy öt évtized magyarhoni testi-lelki történéseit dolgozza fel öt részre tagoltan. Az első rész helyszíne a bolondokháza, ahol a hős folyamatos hallucinációi során idézi fel a múlt pillanatait: nagypolgári családját megtagadva kerül az illegális munkásmozgalom közelébe, lebukik, s munkaszolgálattal a frontra küldik, ahol élete kockáztatásával átszökik a szovjet csapatokhoz. A Vörös Hadsereg tiszti egyenruhájában tér vissza hazájába,bekapcsolódik az újjáépítés munkájába és a kommunista hatalomátvétel manővereibe, rövidesen azonban egy kirakatper szereplője lesz, szabadulása után Nagy Imre oldalára áll, s lelkesen támogatja őt 1956 novemberében is. Így következik az újabb ítélet, a csak kis híján elkerült kötél, hogy a "nagy kompromisszum" során aztán politikai ambicióit tudományosakra cserélje fel, de végül mégis beleroppan az alkuba: egy bolondokházában ébred rá karakterének, sorsának ellentmondásaira. A regény utolsó része a Búcsú, amely az első részben megismert Intézet nyugalmát hozza vissza, az ágyat, "ahonnan nem muszály fölkelni, szaladok oda, ahol csengőszóra eszem. Vissza a hozzám hasonló bolondok közé, ahol létem nem kérdéses." A regénynek erre a vázára tapad az ezernyi megtörtént vagy megtörténhető eset. Az epizódoknak ebben a tengerében próbál eligazodni a főhős, aki semmi mást nem csinál, csupán hallgat, máris cinkosa az eseményeknek, ezeket az eseményeket előidéző embereknek. Innen a regény címe és fő mondanivalója. Filozófiai reflexiókkal tüzdelt politikai pikareszk regény Konrád műve, amely hatalom és morál kibékíthetetlennek látszó ellentétére feszíti ki gazdag mintázatú anyagát.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez