KÓS Károly

ERDÉLY

Miközben Kós a népvándorlás korától 1918-ig összefoglalja Erdély történetét, szinte egyetlen szempontja van az események értékelésekor, azt keresi és fedezi föl, ami a transzilvanizmust igazolja, vagyis azt, hogy ez a föld kizárólag az erdélyi magyar, szász és román népé, mert e nemzetek formálták a tájat és ez a táj formálta e népeket. Így az erdélyi nép - legyen bármely anyanyelvű - sokkal inkább a maga földijével érez együtt, ahhoz hasonlatos, mint a vele ugyan egy nyelvet beszélő, de nem egyhagyományú, Erdélyen kívül élő népcsoportjával. A földrajzi, történelmi sorsközösség olyannyira rokonítja egymással az ittenieket, hogy azok mélyebben kötődnek szülőföldjükhöz és egymáshoz, mint anyanemzetükhöz. Kós a történelmi és kultúrhistóriai érvek egész hadát vonultatja föl tétele bizonyítására, kiegészítve építészeti, etnográfiai, képzőművészeti példákkal. A példák azt sugallják, amit a könyv több helyen ki is mond: a kívülről beszüremlő szellemi hatásoknak nincs szerves összetartozásuk Erdéllyel, ezért például az építészetben a gótika, a reneszánsz csak külsődleges és esetleges tényező, ám a 17-18. századi népi barokk e táj lelkületének valódi megtestesülése. Mind a magyar, mind a szász, mind a román népi barokk egystílusú, ám karakteresen nemzeti is; egység és a nemzeti jelleg egymásmellettisége Kós számára a legtöbb érv annak kimondásához, hogy Erdély csak ahhoz az országhoz tartozhat, amely maradéktalanul tiszteletben tartja egyedi sajátosságait, szerves belső fejlődésének törvényszerűségeit.
A könyvet mindazoknak érdemes kikölcsönözni, akik csakugyan megbízhatóan akarják isrmerni Erdély szellemiségét.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez