KOSZTOLÁNYI Dezső

BÖLCSŐTŐL A KOPORSÓIG

Lírája és epikája közötti művek egész sorát alkotta meg Kosztolányi. Ezek közül a Bölcsőtől a koporsóig című önvallomás a jobb novellákkal egyenértékű, s műfaji szempontból nálunk páratlan leleménynek számítható. E könyve alighanem a legfinomabb tollú magyar karcolatgyűjtemények közé sorolható. "Ilyen az ember, egyedüli példány" - merülhet fel az olvasóban a híres, kései Kosztolányi verssor e sokalakos, arisztikus riportázsok kapcsán. A kötet négy ciklusa közül az első "egytől száz évig" szólaltatja meg alakjait, a bölcsőben ringó csecsemőtől a sírja előtt álló aggastyánig, a második tíz idegen nemzeti karaktert, majd a leghosszabb: több tucat mesterséget képviselő alakot mutat be, míg az utolsóban egy csokornyi családi portrét kapunk - édesapjától "ezüsthajú, szikár nagyapjáig". Kosztolányit - miniatűr, esszészerű bevezető - és zárópasszusban éppúgy, mint kiváncsi kérdéseiben - a személyesség titka vonzza, s ahhoz segíti olvasóját, hogy a "másikat", a húsz vagy százévest, a töröknek, a finnek született ember sorsát, vagy - mesterségek körében például - a cukrász, a fényképész, sőt akár a kutyapecér, a sírásó életének mikéntjét, egyedi csodáját átélhesse. Van azért a kötetben valami, ami a "felszín" csillogó csodájára játszik, némi frivol "estikornélkodás" is. Talán csak a családi portrék lírai karcolataiban - mintegy személyes érdekeltséggel - mélyül sötét árnyalatúra, elfogultra az író tónusa. Ma már aligha elsősorban "valóságrajzokként" olvassuk ezt a Kosztolányi-kisprózát, hanem novelláinak kísérő csillagzat-csoportjaként, összefüggéseiben, a klasszikus író termékeny műhelyének egésze felől értelmezve. Ez az a könyv, amely nemes, ám nem fárasztó olvasmányként, szórakozásul bármikor, bárkinek öröme telhet benne.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez