KOSZTOLÁNYI Dezső
BÖLCSŐTŐL A KOPORSÓIG
Lírája és epikája közötti művek egész sorát alkotta meg
Kosztolányi. Ezek közül a Bölcsőtől a koporsóig című önvallomás a jobb
novellákkal egyenértékű, s műfaji szempontból nálunk páratlan
leleménynek számítható. E könyve alighanem a legfinomabb tollú magyar
karcolatgyűjtemények közé sorolható. "Ilyen az ember, egyedüli
példány" - merülhet fel az olvasóban a híres, kései Kosztolányi
verssor e sokalakos, arisztikus riportázsok kapcsán. A kötet négy
ciklusa közül az első "egytől száz évig" szólaltatja meg alakjait, a
bölcsőben ringó csecsemőtől a sírja előtt álló aggastyánig, a második
tíz idegen nemzeti karaktert, majd a leghosszabb: több tucat
mesterséget képviselő alakot mutat be, míg az utolsóban egy csokornyi
családi portrét kapunk - édesapjától "ezüsthajú, szikár nagyapjáig".
Kosztolányit - miniatűr, esszészerű bevezető - és zárópasszusban
éppúgy, mint kiváncsi kérdéseiben - a személyesség titka vonzza, s
ahhoz segíti olvasóját, hogy a "másikat", a húsz vagy százévest, a
töröknek, a finnek született ember sorsát, vagy - mesterségek körében
például - a cukrász, a fényképész, sőt akár a kutyapecér, a sírásó
életének mikéntjét, egyedi csodáját átélhesse. Van azért a kötetben
valami, ami a "felszín" csillogó csodájára játszik, némi frivol
"estikornélkodás" is. Talán csak a családi portrék lírai karcolataiban
- mintegy személyes érdekeltséggel - mélyül sötét árnyalatúra,
elfogultra az író tónusa. Ma már aligha elsősorban "valóságrajzokként"
olvassuk ezt a Kosztolányi-kisprózát, hanem novelláinak kísérő
csillagzat-csoportjaként, összefüggéseiben, a klasszikus író termékeny
műhelyének egésze felől értelmezve. Ez az a könyv, amely nemes, ám nem
fárasztó olvasmányként, szórakozásul bármikor, bárkinek öröme telhet
benne.
|